Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A folyamatosan javuló munkaerőpiaci helyzet miatt egyre többen tudnak elhelyezkedni a közmunkások közül – írta a Magyar Nemzet.
Szeptemberben a közfoglalkoztatásban részt vevők átlagos száma 216 ezer volt, ami 12,3 százalékkal kevesebb az augusztusi, és 3,5 százalékkal a tavalyi év azonos időszakában mértnél – írta a Magyar Nemzet a belügyi tárca adatközlésére hivatkozva.
A lap szerint a javuló tendencia hátterében a közfoglalkoztatási programokból való kilépések kiugróan magas száma áll. Augusztusban 54 600 ember hagyta el a közfoglalkoztatást, míg júliusban mindössze hétezer, vagyis egyetlen hónap alatt közel nyolcszorosára nőtt a programból távozók száma.
Ez egyértelműen a munkaerőpiaci élénküléssel magyarázható, hiszen szeptemberben több mint 30 ezren közös megegyezéssel léptek ki a közfoglalkoztatásból, ami mögött pedig jellemzően az áll, hogy munkát találtak.
A Belügyminisztérium minden eddiginél több, körülbelül 230 ezer ember közfoglalkoztatását tervezi idén télen, de hogy végül ténylegesen hányan állnak munkába, a közfoglalkoztatók igényeitől is függ – tették hozzá.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.