Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Tízmilliárdból épülhetnek jövőre sportlétesítmények Fradiváros néven a Népligetben. De arról, hogy mi lesz a parkkal, a fákkal, keveset tudni.
Budapest legnagyobb közparkja, a Népliget igen rossz állapotban van. Ez igaz a zöldfelületre és a közbiztonságra is. A kormánynak már évek óta komoly tervei vannak a park megújítására, kiemelt beruházássá is tette azt, de a megvalósítás még várat magára.
Van viszont egy sokkal előkészítettebb projekt a Népligetben: a Fradiváros elnevezés egy új sportkomplexum kivitelezését takarja, a munka már jövő tavasszal megindulhat. Itt kapnának helyet egyes olimpiai sportesemények, ha elnyerjük a rendezés jogát, bár a fejlesztés az olimpiától függetlenül is megvalósul. Az első ütemben az FTC-nek a Népliget belsejében, a Vajda Péter utca mentén található sportlétesítményei terjeszkedhetnek tovább az út túloldalán álló Építők Sporttelepén, erről december 10-én döntött a kormány. Az Építők telepének átadás-átvételének január 1-től március 31-ig kell megtörténnie, a mostani bérlőknek is csak jövő áprilisig adják ki a csarnokot, utána bizonyára indul a bontás.
A Fradiváros a távlati tervek szerint még tovább kúszna a Népligetben dél felé, egészen az Üllői útig érne – ezt Kubatov Gábor FTC-elnök, a Fidesz alelnöke mondta egy klubeseményen. Szerinte a létesítmények egy része már 2018-ra állhat.
Ambiciózus Fradi-tervek
Noha a Fradiváros is a kiemelt kormányzati beruházás részét képezi, arról eddig semmilyen részletes látványtervvel, projektismertetővel nem találkozhattunk. A hvg.hu sem az FTC sajtóosztályától, sem Rácz Nándortól, az Építők sporttelep igazgatójától, sem a főváros sajtóosztályától nem kapott információt a projektről.
A Fradi évek óta jelentős pénzeket fordít fejlesztésre tao-forrásokból, ezekből újultak meg a klub Vajda Péter utcai sporttelepén álló rossz állapotú létesítmények. December 17-én ezekre a munkákra további 10 milliárdot adott a kormány, ebből az újonnan megszerzett Építők-területeken épülhetnek majd újabb sportközpontok, első körben egy kisebb stadion, korszerű, 2500 fős kézilabdacsarnok, torna- és birkózóterem, valamint fedett uszoda. Az alábbi térkép mutatja, hogy az egykori Építők-területeken mely épületek érintettjei a Fradi terjeszkedésének:
A távlati tervek azonban számolnak gyeplabdapályával, öttusaközponttal, jégcsarnokkal, akár egy újabb aréna, szálloda, szabadtéri medence, valamint orvosi, diagnosztikai és rehabilitációs központ is épülhet majd, igaz, a most rögzített 10 milliárd forintból ezekre nem futja.
De mi lesz magával a Népligettel mint közparkkal? Erre még nincs egyértelmű válasz.
Meddig nyúlhatnak a létesítmények?
Kérdésünkre a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja (KKBK) azt írta: a sportcélú intézményfejlesztések azokon a területeken valósulnak majd meg, amelyeket eddig is sportcélokra használtak. Ám a terveket látó, illetve azokról halló zöldek szerint a létesítmények beleharapnának a mai park területébe. Szeptemberben, az olimpiai helyszínek kihirdetése kapcsán látott napvilágot a leghitelesebb terv a népligeti sportlétesítmény-fejlesztésről.
A térképen piros vonal jelzi a sportkomplexumok leendő határát, ez alapvetően a mai FTC- és Építők- területeket érinti, azonban nem követi a telekhatárokat, hanem nyugat felé belelóg a ma fákkal borított területekbe. Környezetvédő forrásaink szerint a Vajda Péter utcánál látható beugrónál egy nagy főbejáratot alakítanának ki, így mindennel együtt legalább 300-400 fa esne áldozatul a Fradivárosnak. Más, a terveket ismerő forrásunk azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy az FTC mai területén is vágtak ki fákat a fejlesztések miatt, de ezeket sokszorosan pótolták. Mivel a Népliget faállománya nagyon rossz és elöregedett, egyesek szerint, ha hozzányúlnak a parkhoz, a fák jó részét így is, úgy is ki kellene vágni.
A térképen látható 38440/54-es helyrajzi számú telek az államé, ezen áll a Fradi mai telephelye, a 38442/12-es a szóban forgó Építők-terület, mely eddig magánkézben volt, most már az államé. A 38440/39-es helyrajzi számon állami és fővárosi vegyes, valamint a 38442/9-esen tisztán fővárosi tulajdonok állnak, a létesítmények tehát ezeket a területeket is érinthetik. Legutóbbi sajtótájékoztatóján rákérdeztünk Tarlós Istvánnál a főváros szerepére, de a főpolgármester azt mondta, noha hallott róla, hogy van egy ilyen terv, semmilyen megbízható információja nincs a részletekről.
Szabadidősportpark a Népligetből
A Népliget megújítása régóta terítéken van, több terv is született róla. A KKBK kérdésünkre azt írta, a Népliget rehabilitációjának fő eleme a park zöld- és közösségi területeinek megújítása, illetve a szabadidős és versenysport létesítmények párhuzamos fejlesztése. A cél az, hogy a beruházás végén a Népliget olyan népszerű közparkká váljon, ahol pezsgő kulturális élet, sokszínű szabadidő-eltöltési lehetőségek, valamint korszerű sportlétesítmények fogadhatják a lakosokat. Mindez azonban most még csak tervezési fázisban van.
A 2013-14-ben nyilvánosságot kapott tervek szerint a Népligetet körbekerítenék, őriznék, és éjszakára bezárnák. Fürjes Balázs kiemelt beruházásokért felelős kormánybiztosnak ekkor lett reszortja a Népliget, 2015-ben az Üllői129-nek adott interjúban azt mondta, a kormányzati ciklus kézzelfogható eredménye lesz a Fradiváros megépítése, első körben az FTC új létesítményei valósulnak meg, majd következő fázisban előkészítik a Népliget mint közpark fennmaradó részének revitalizációját.
A Népliget megújítására 2014-ben a Consultant Kft. készített fejlesztési koncepcióterveket:
Pető Lászlótól, az iroda ügyvezetőjétől megtudtuk, a térképen narancssárga vonallal körbevett terület a szabadidősportparkot jelenti, ahol különböző szabadtéren űzhető sportok végzésére alkalmas terülelet javasoltak létrehozni. A KKBK közlése szerint a hobbisportolóknak egyebek mellett futókör, kerékpárpálya és extrémsportpálya is épül a park területén. Sárga vonal jelöli a tervezett Fradiváros területhatárát, úgy tudjuk, a létesítmény ennél végül kisebb lesz majd, a nyugat felé való terjeszkedésnek ugyanis útját állja az elektromos művek egy állomása, amelynek az elköltöztetése nagyon költséges lenne.
A terveket ismerő másik nyilatkozónk azt mondta, a Népligetből kitiltanák az autókat, a Fradiváros mentén létrehoznának egy hatalmas parkolót, a Vajda Péter utcába csak a 99-es busz hajthatna be. Az út fölött a két sportlétesítmény-központot gyalogoshíddal kötnék össze.
A zöldek nemrég tartott sajtótájékoztatójukon azonban aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a kormány a budapesti zöldfelületekre üresen álló fejlesztési területnek tekint. Márpedig a Fradiváros esetében is egy közpark a helyszín, ahol hosszas jogi huzavona nélkül, relatíve egyszerűen lehet felhúzni új épületeket, pláne, hogy kiemelt kormányzati beruházásról van szó - mindez aggodalomra adhat okot, ha az vesszük, hány fa eshet végül áldozatul a Fradivárosnak.
Viszont a Liget-projekthez hasonlóan itt is ígérik a zöldfelület megújítását, amivel a Népliget mint közpark bizonyára jól járna, talán még akkor is, ha fákat kell emiatt kivágni. Hiszen míg a Városliget esetében most is kedvelt, sőt, túlhasznált parkról beszélünk, a Népliget a leromlottság és a rossz közbiztonság miatt kifejezetten alulhasznált.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.