szerző:
hvg.hu

Már előkészítés alatt van az M0-s teljes körré alakításához szükséges két hátralévő szakasz, de egyelőre nem tudni, mikor épülnek meg.

Az M0-s teljes körré kiegészítésén dolgozik a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) a Napi.hu beszámolója szerint.

A lap a NIF honlapján olvasható lista alapján azt írja, jelenleg összesen harminc autópálya-építés előkészítésén dolgoznak, és többek között az Eger melletti M25-ös, a Pécstől a barcsi országhatárig tartó M60-as, a Vasvár és Zalaegerszeg közötti M9-es, Kecskemét és Nagykőrös közötti M8-as szakaszát készítik elő, de a budapesti körgyűrű, az M0-s sem marad ki a szórásból, amely a tervek szerint végre körbeérne.

Az M0-s a budai oldalon bővülne új szakasszal, ennek a tervezésén már dolgoznak. Az új 2x2 sávos út a fővárosból Szentendre és Visegrád felé tartó 11-es utat kötné össze a Solymáron és Pilisvörösváron keresztül haladó 10-es úttal, ez lenne a Megyeri híd meghosszabbítása Üröm és Pilisborosjenő, illetve Solymár felé.

Az összesen több mint 8 kilométeres útszakasz egy 2 és egy 3 kilométeres alagutat és két völgyhidat is magában foglalna majd. A NIF honlapja szerint a terv már megvalósíthatósági tanulmánnyal és környezetvédelmi engedéllyel is rendelkezik.

©

A lap azt írja, emellett már előkészítés alatt van az M0-s másik szakasza is, amellyel körbeérne a gyűrű: ez szintén egy 2x2 sávos szakasz lenne Solymártól Budakeszi érintésével az M0-s és az M1-es biatorbágyi kereszteződéséig. Az M0-s ezen utolsó szelete 18 kilométeres lenne, amelyben szintén lesz egy hosszú alagút, de a nyomváltozattól függően 5,5-10 kilométer hosszan.

Az építés költségei egyelőre nem ismertek, ahogy azt sem lehet tudni, hogy mikor kezdenék és fejeznék be a fejlesztéseket.

©

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kunhalmi: Jól vizsgázott az ellenzéki szövetség, ezt kell országosan továbbvinni

Kunhalmi: Jól vizsgázott az ellenzéki szövetség, ezt kell országosan továbbvinni

Olyan pozíciót kapott a NATO-ban Mesterházy, amilyet magyar politikus még nem

Olyan pozíciót kapott a NATO-ban Mesterházy, amilyet magyar politikus még nem

Elképzelhető, hogy csak hétfőn lesz végeredménye a győri újraszámlálásnak

Elképzelhető, hogy csak hétfőn lesz végeredménye a győri újraszámlálásnak

Videó: Lady Gaga leesett a színpadról

Videó: Lady Gaga leesett a színpadról

Visszafordítható-e a halál? Újraírhatja a halál fogalmát egy új tudományos felfedezés

Visszafordítható-e a halál? Újraírhatja a halál fogalmát egy új tudományos felfedezés

Délután szavaz a brit parlament a Brexit-megállapodásról. Vagy mégsem?

Délután szavaz a brit parlament a Brexit-megállapodásról. Vagy mégsem?