Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Egy kutatás szerint az uniós országok közül Magyarországon fogja legkésőbb utolérni a nők fizetése a férfiakét: 2068-ra teszik, amikor egy iparágban egy korcsoporton belül eltűnik a nemek közti bérszakadék.
A nemek közötti bérszakadék – vagyis az ugyanazon munkáért eltérő fizetéssel jutalmazott nők és férfiak bére közötti különbség – az uniós országok közül várhatóan Magyarországon fog a legkésőbb eltűnni – derül ki az Expert Market tanulmányából. A tanulmány készítői a bérszakadék változását iparáganként megvizsgálták, és minden ország esetében kiemelték azokat a gazdasági szektorokat, ahol a fizetési olló a leghamarabb el fog tűnni. Magyarországon erre 2068-ig kell várni, és először az állami tulajdonban levő energiaipari vállalatok 55-64 év közötti női alkalmazottai örülhetnek.
Az a tanulmány készítőinek is meglepetést okozott, hogy a nemek közötti bérszakadék először Romániában fog teljesen eltűnni a 25 és 34 év közötti, magánszektorban dolgozó vendéglátóipari szakképzett alkalmazottak esetében. Ez már 2018-ban bekövetkezik – írja a Pénzcsinálók.
A kormányt nem, de a szakszervezeteket zavarja a nemek közti bérszakadék
Országos kampányt indít a nők és a férfiak közötti bérkülönbség felszámolásáért a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSzSz) – jelentette be Kordás László, az érdekvédelmi tömörülés elnöke hétfőn.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a Ferrari szerezte meg a pole pozíciót.