Apokaliptikus jóslatok vezetik fel 2017-et: pusztító terror, katasztrófák, népvándorlás
Jó hírek igazából nincsenek: a világ legbefolyásosabb embereinek jövő heti találkozója elé készített tanulmány olyan veszélyes helyzetet ír le, amilyet talán még sosem. A megoldási javaslatok megvalósulásának valószínűsége pedig rövid távon igen csekély.
Ami fenyeget:
- Szélsőséges időjárás
- Óriási természeti katasztrófák
- Globális méretű népvándorlás
- Nagyszabású terrortámadások
- Tömeges adatlopás
Ami a megoldás lehet:
- A versengés mellett a méltányosságra törekvés
- A reformok mellé a folytonosság és a biztonság érzetének biztosítása
- A nemzeti identitás és a multikulturalizmus kibékítése
Vészjósló összeállítással készülnek a jövő kedden kezdődő davosi világgazdasági fórumra a szervezők. A World Economic Forum (WEF) a globális gazdaságra, a bolygó környezetére és a nemzetközi színtérre 2017-ben leselkedő legvalószínűbben bekövetkező és a legnagyobb fenyegetéseket gyűjtötte össze tanulmányában.
Az idén 12. alkalommal elkészült tanulmány elején szereplő táblázat azt mutatja meg, miként változott a legvalószínűbb és legnagyobb hatású fenyegetések összetétele az elmúlt 10 évben. Míg például 2011-ben ötből négy esetben még a környezeti katasztrófákat hozta ki a legvalószínűbben bekövetkező fenyegetésként az akkori tanulmány, 2017-re ezekből már csak szélsőséges időjárás és a nagy természeti katasztrófák maradtak. A másik három helyet átvette a globális méreteket öltő népvándorlás, a nagyszabású terrortámadások, valamint a tömeges adatlopás. A WEF szerint ezeknek a bekövetkezésére elég nagy eséllyel számíthatunk idén.
A veszélyeket hatásuk alapján is rangsorolták. A két táblázat összevetése alapján a tanulmány készítői nem tartják valószínűnek, de bekövetkezése esetén jelentős fenyegetésként tartják számon a tömegpusztító fegyverek telepítését, szintén kevésbé valószínű, de óriási jelentőségű lehet, ha idén forráspontra jut a vízhiány problémája, de bekerült a klímaváltozás elleni harc kudarca is, mint potenciális veszély.
Az elemzés szerint a társadalmakat szétfeszítő erők legdrámaibb példáit az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság adták, melyeknek indikátorai a választásokon, népszavazáson hozott politikai döntések voltak.
Az Európai Unión belül pedig elsősorban azok a pártok tudtak megerősödni, melyek a nemzeti szuverenitást helyezték retorikájuk központjába.
Ennek oka részben az a népvándorlás, ami a valószínűleg bekövetkező fenyegetések közül az egyik legelőkelőbb helyet foglalja el. A globális politikát egyre nagyobb mértékben befolyásolják karizmatikus „erős emberek” és az érzelmekre alapozó politika, ezt jelzi a politika a tények után retorika megjelenése is. És ennek a leglátványosabb következménye lett a Brexit és Donald Trump megválasztása.
A 99 százalék bosszúja
A tanulmány szerint ezért a nyugati világban tapasztalt gyors társadalmi és gazdasági változások felelősek, melyek nyomán egyre nagyobb értékkülönbség jött létre az egymást követő generációk között, a hagyományos közösségek szétestek és ezzel a mainstream pártok támogatottsága is erodálódott.
A nem hagyományos irányzatok népszerűsége gazdasági okokkal is magyarázható. Hiába van a világ jelentős részén soha nem látott jólét, ennek ellentmond az a rossz közhangulat, amely a populista, antiglobalista politikai erők előretörésének kedvez. A 2008-as válság utáni fellendülés ráadásul a korábbi krízisekhez képest lassabb, ám a gazdaság élénkítése sem feltétlenül javítana a helyzeten – jegyzi meg a tanulmány. A WEF szerint egy újabb lazítás sem általános jólétet eredményezne, hanem
tovább növelné a gazdagok és szegények közötti szakadékot.
A jövedelmi különbségek nem csak a szegények és a gazdagok között növekedtek. A középosztály – a globális jövedelem 75 százalékától a 90 százalékáig kitöltő népesség – Branko Milanovics szerbiai származású amerikai kutató tanulmánya szerint nem nyert a globalizmussal. Az Egyesült Államokban 2009 és 2012 között viszont
a pénzeszsák tetején ülő legfelső egy százalék 31 százalékkal növelte a bevételeit, míg a maradék 99 százalék alig fél százalékos növekedést könyvelhet el.
A középosztály stagnálása pedig a fejlett országok fiatalságát érinti leginkább. A legnagyobb kockázatok között említett munkanélküliség is számukra jelenti a legnagyobb fenyegetést.
Az elmúlt évek unortodox gazdaságpolitikái – természetesen nem a Matolcsy-féle ágazati különadókkal operáló rendszerre gondolnak a szerzők – is inkább a cégek vagyonát gyarapították. A probléma csak az, hogy ezt (és növekvő profitjukat) a cégek nem fordították arra, hogy a válság idején csökkentett béreket emeljék. Eközben a leggazdagabb egy százalék vagyonának aránytalan növekedésével nap mint nap szembesülhet a társadalom többi része. „A szupersztárok gazdaságában” a cégvezetők javadalmazása minden korábbinál magasabb csúcsokat ostromol – ez is növeli a társadalmi elégedetlenséget.
Ennek fényében nem véletlen, hogy Donald Trump – aki amúgy maga is része a gyűlölt egy százaléknak – egészen közérthető fejlesztési programmal kampányolt: utat akar építeni, sokat. Megkérdezhetné persze a magyarokat, itt elég sok út épült az utóbbi időben – jobbára uniós pénzből, sokszor rekordköltségekkel –, ám ez ismét csak a GDP-növekedés nagy számaiban jelent meg, a társadalom nagy részének a jólétét nem befolyásolta.
Gyilkos robotok
A gazdasági vezetők többsége persze nem így képzeli a XXI. századi gazdasági fejlődést: a jelenlegi hívószó (persze a monetáris és fiskális lazítás után)
a negyedik ipari forradalom.
A digitális és természettudományos technológiákat bevonó irány azonban újabb kockázatokat rejt a WEF szerint. A rizikót itt elsősorban hackertámadások jelentik, van azonban egy másik fontos tényező is: az informatika és a robotika fejlődésével párhuzamosan egyre kevesebb dolgozó válik szükségessé. Abban azért nincs egyetértés, hogy a gépek hány ember munkáját veszik el, de egy 2013-as oxfordi tanulmány szerint az USA-beli dolgozók 47 százalékának az állását veszélyezteti az informatika fejlődése, míg az OECD tavaly már csak 9 százalékra tette ezt az arányt. Persze abban sem tudnak kiegyezni, hogy ez a fejlődés hány embernek adott munkát. Egy biztos: kevesebb új munkahelyet teremtettek az elmúlt évtizedekben, mint amennyi pénzt befektettek ezekbe az ágazatokba.
A negyedik ipari forradalom szerencsére nem vált annyira a populisták céltáblájává, mint a globalizáció, ám ez alól van kivétel – emeli ki a tanulmány, amely a GMO-ellenes hisztériát hozza erre példaként.
Ha Donald Trump kerül elő kockázati tényezőként, az antiglobalista, a szabad kereskedelmet ostorozó kijelentései után elsőként az ugrik be, hogy következetesen tagadja a klímaváltozást. Márpedig a globális felmelegedés évről évre az egyik legfontosabb kockázatként jelenik meg a WEF szerint. A klímaváltozás ráadásul nem is csak magában tartogat kockázatokat: hozzájárul a migrációhoz és a regionális konfliktusok erősödéséhez is.
Ezek a dolgok különösebben nem hatják meg a megválasztott amerikai elnököt, aki arra készül, hogy beiktatása után visszavonja a washingtoni jóváhagyást a párizsi klímaegyezményre – a megállapodás a WEF szerint éppen az egyik olyan tényező, amely a rizikó csökkentését segítené elő. Az energiagazdálkodásban is találtak azért pozitívumokat: 2016-ban például először haladta meg a világ energiatermelésében a megújulók aránya a fosszilis forrásokét. Mondani sem kell: Trump a hagyományos kitermelés erősítését hirdette meg kampányában.
A bizalom elpárolgása
A geopolitikában a legnagyobb veszély egyszerűen fogalmazva a bizalom elpárolgása, vagyis hogy a globális szereplők egyre kevésbé hajlandóak együttműködni. A közös értékek, normák, elfogadásától, az ezek betartatására, az elszámoltathatóságra létrehozott mechanizmusoktól egyre távolabb kerülnek az államok. Példaként hozzák, hogy 2016-ban Oroszország, Dél-Afrika, Burundi és Gambia is otthagyta a Nemzetközi Büntetőbíróságot, Kína pedig elutasította a nemzetközi ítélőszék által hozott döntést a Dél-kínai-tengeren ellenőrzött szigetekről. Trump eközben nemcsak a párizsi klímaegyezményből, de az iráni atompaktumból is kiszállna. A transzatlanti- és a csendes-óceáni partnerség szereplőinek kihátrálását is idesorolja a tanulmány.
Szíriát pedig a gyakorlati példájaként említi annak, mi történik, amikor nagyhatalmi nézetkülönbségek bénítják meg teljesen az ENSZ-t és teszik lehetetlenné akár egy limitált beavatkozás lehetőségét is. A kivonulással egy időben a nagyhatalmak egymás nyílt bírálatával vannak elfoglalva. Évekig az orosz elnök vádolta az orosz érdekszférába avatkozással az Egyesült Államokat, 2016-ban pedig az amerikai nemzetbiztonsági szolgálatok vádaskodtak azzal, hogy az oroszok közvetlenül beavatkoztak az amerikai elnökválasztásba. Élesedik a konfliktus Kína és az Egyesült Államok között is a dél-kínai-tengeri útvonalak használati jogával kapcsolatban és a Dél-Koreába telepített rakétavédelmi rendszerek nyomán is. Összegezve a jelentés arra emlékeztet, hogy kollektív elkötelezettség és pozitív célok hiányában a nemzetközi rendszer sokkal törékenyebbé válhat.
A vészjósló megállapítások mellett a tanulmány azért megoldási javaslatokat is tartalmaz. A tartós növekedés feltétele szerintük, hogy a versengés kiegészüljön a méltányosságra törekvéssel. Egy másik javaslat, hogy a kormányzatok úgy gyorsítsák fel a társadalmi és gazdasági reformokat, hogy közben egyszerre biztosítják a folytonosságot és a biztonságot a társadalomnak. A harmadik tanács a nemzeti identitás és a multikulturalizmus kibékítése volna. Ez a nem túl egyszerű feladat elsősorban a bevándorlás problémája miatt jelenik meg. A kutatók szerint a kulturális kihívásokat a kommunikáció fejlesztésével lehet enyhíteni.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
