Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az államadósság csökkentése helyett a brutális méretű költekezést választotta a kormány, hogy élénkítse a gazdaságot. Milliárdokat adott a kormányfő hóbortjaira és barátainak, de jutott pénz a tervezési hibák korrigálására is.
Tavaly november végén a költségvetés még többlettel zárt, és lehetőség nyílt arra, hogy összejöjjön az Orbán Viktor miniszterelnök által célként megjelölt „nullás”, tehát deficit nélküli költségvetés. Csakhogy a kormány inkább a pénzszórást választotta, és decemberben bődületes, 907 milliárdos hiányt hozott össze. Így az államháztartás közvetlen kiadásait és bevételeit összegző pénzforgalmi mérleg éves hiánya 848,3 milliárd forint volt, a nemzetgazdasági tárca által 35 310 milliárdra becsült hazai össztermék 2,4 százaléka.
December közepén a tárca még ennél is nagyobb, 991 milliárdos deficitet jelzett előre, de úgy látszik, még az esztelen költekezésnek is vannak határai. Az államadósság az év végén a hazai össztermék 74 százaléka volt, ami 0,7 százalékpontos csökkenés 2015-höz viszonyítva. A decemberi pénzszórás nélkül az adósságmutató 72 százalék körül állt volna meg. Miért választotta ezt a megoldást a kormány, mi tette lehetővé a nagy osztogatást és kik voltak a kedvezményezettek? A válaszokat megtalálja a HVG hetilap friss számában.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.