Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A Magyar Nemzet beszámolt egy 2014-es ingatlanügyletről, ami tovább hizlalja az olimpiarendezés kontóját - Lázár János szerint valamikor biztos rendezünk olimpiát, ezért kell mindent megépíteni.
Titokzatos ingatlanberuházásra derült fény a 2024-es olimpia fényében, írja meg a Magyar Nemzet. Az állam megvett egy olyan ferencvárosi területet, amelyen a jövőbeli olimpia atlétikai stadionja épül – mindezt úgy, hogy az olimpiai pályázatot még nem is nyertük meg. Az adásvételre még 2014-ben került sor, és nem a területet, hanem az azt birtokló céget, a Duna Passage Kft.-t vette meg az állam, amely a Wing Ingatlanfejlesztő és Beruházó Zrt. projektcége. Az árat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő nem akarta elárulni az LMP politikusának, Jancsó Andreának, aki ezért pert indított. Végül most kiderült, hogy az olimpia titkolt költségeként 16,55 milliárd forint ment el a 15 hektáros területért.
Az adásvételre csütörtökön kitért Lázár János is, és azt mondta, az olimpiapályázat miatt olyan épületek, beruházások is elkészülnek, amelyek a sportfejlesztési stratégia miatt így is, úgy is elkészülnének, mert ha nem 2024-ben, akkor máskor, de olimpiát biztosan fogunk rendezni.
A Magyar Nemzet szerint viszont ha nem nyerjük meg a 2024-es rendezés jogát, akkor a ferencvárosi területen ingatlanfejlesztés lesz: vagy az állam fog közpénzen lakóparkot, irodaházakat építeni, vagy magánbefektetőnek adja el, mint az történt a Kopaszi-gáton, ahol a kormány most egy olyan fejlesztést támogat, amit még ellenzékben nagyban támadott.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Számos kedvezményes kamatozású termék érhető el a Széchenyi Kártya Programban, illetve az EXIM Magyarországnál.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Az orosz elnök úgy véli, hogy országa gazdasága és hadserege elég erős ahhoz, hogy bármilyen további nyugati intézkedésnek ellenálljon.