Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Európa középmezőnyébe került Magyarország a listán, ahol azt mérték, mennyire egyenlően részesül a társadalom minden tagja a gazdasági fejlődésből.
Mennyire részesül a társadalom minden tagja a gazdaság fejlődéséből? Ez alapján állított fel listát a World Economic Forum. A megvizsgált 107 ország közül a 24. helyre került Magyarország, de az EU-tagok közül csak a 15. hely a miénk.
Fájó pont lehet, hogy nem a fejlett, csak a fejlődő országok közé kerültünk – a visegrádiak közül Csehországot és Szlovákiát sorolták a fejlettek közé. Igaz, a fejlődők listáján rögtön a harmadik hely a magyaroké, Litvánia és Azerbajdzsán mögött. Az már sejthető az azeri helyezésből, hogy hiába mondják ezt sokan, a lista nem azt méri, mennyire jó az adott országban élni, csupán a gazdasági növekedés egyenlő eloszlását figyelik. Ezt 12 mutatón mérték, köztük például azon, mennyire sokan dolgoznak, milyen sokáig élhetnek az emberek egészségesen, vagy hogy mennyit tudnak spórolni.
A magyar helyzetben jókora javulást mértek: az előző öt évben csak 13 ország volt a 107-es listán, ahol nagyobb mértékben javult a helyzet, mint itt. Persze ezen a ponton muszáj figyelembe venni, hogy honnan indult a mérés, nem valószínű például, hogy Lesothóban vagy Nepálban annyira jó az élet, hiába mértek ott nagy növekedést 2012-höz képest.
Nem meglepő, hogy a listán óriási az európai túlsúly: a leginkább Norvégiában részesül a társadalom minden tagja egyenlően a növekedésből, majd Luxemburg és Svájc következik. Sőt, az első 13-ban csak két Európán kívüli államot láthatunk a listán, Ausztráliát és Új-Zélandot, a Top 20-ból pedig 16 ország európai.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Diego ügyvezetőjével beszélgettünk.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?