Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Ahogy az várható volt, a brit parlament képviselői nem érik be azzal, hogy rábólintanak a két bekezdéses javaslatra.
A legrosszabb félelmeket igazolta a Brexit elindítását megelőző parlamenti vita első napja. A brit alsóháznak elvileg jövő szerdán már szavaznia kellene arról a határozattervezetről, amelynek alapján a kormány benyújthatja a szigetország EU-ból való kilépését elindító kérelmet, a Bloomberg azonban úgy tudja, a mindössze 138 szavas javaslathoz több mint 100 módosító indítványt nyújtanak be a képviselők.
A brit parlament azonban nem a magyar, így hagynak időt ezek letárgyalására. Első olvasatban szerda este, magyar idő szerint este nyolckor szavaznak a tervezetről, a várakozások szerint a képviselők többsége részletes vitára bocsátja a javaslatot. A végszavazás csak március 7-én várható. Mivel a legfelsőbb bíróság múlt heti döntése alapján a parlament mindkét házának döntése szükséges, a törvény még ezt követően kerül a felsőház elé. Az alsóházzal ellentétben itt nincs többsége a konzervatív kormánypártnak, ennek ellenére itt sem várható, hogy blokkolják a folyamatot, és a Reuters szerint március 31-ig ott is megtörténhet a voksolás.
Ez elvileg még belefér a kormány által szabott menetrendbe, hiszen Theresa May kormányfő korábban arról beszélt, március végéig kívánják benyújtani az úgynevezett 50. cikk szerinti kérelmet az EU felé. Az azonban már egyáltalán nem biztos, hogy a tárgyalási pozíció is az lesz, amit May január közepén felvázolt: az úgynevezett kemény Brexitet, vagyis a teljes szakítást az unióval.
A nagy kérdés tehát nem csak az, a jobbára maradáspárti képviselők hogy szavaznak, hanem hogy a Brexitet támogató szavazatukért cserébe mit várnak el. Azt Theresa May a parlamentben közölte, hogy a kormány részletes álláspontját tartalmazó Fehér könyvet csütörtökön mutatják be.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.