szerző:
hvg.hu/MTI

A brit kormány nem aktiválhatja önállóan az Európai Unió elhagyásához szükséges 50. cikkelyt, ahhoz a parlament jóváhagyására van szükség – így döntött az ország legfelsőbb bírósága.

Amellett, hogy a testület kimondta, a brit parlamentnek előzetes jóváhagyást kell kérnie a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat hivatalos elindításához, közölte azt is: erről nem kell előzetesen konzultálnia a skót, a walesi és az észak-írországi parlamentekkel.

A legfelsőbb bíróság tagjai 8:3 arányban hozták meg döntésüket.

Theresa May brit miniszterelnök álláspontja szerint a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválása – amit a kormány az idei év első negyedének végéig irányzott elő – az ő személyes döntési jogkörébe tartozik, és e döntéséhez nem kell előzetes parlamenti jóváhagyás. Az 50. cikkely szabályozza, aktiválása pedig hivatalosan elindítja a kilépési folyamatot.

Jeremy Wright főügyész az ítélethirdetés után arról beszélt, hogy a kormányzat természetesen csalódott az ügy kimenetele miatt. Ugyanakkor köszönetet mondott a bíráknak a munkájukért, hozzátéve: a kabinet az ítéletnek megfelelően fog eljárni.

Korábban az ügyben első fokon eljáró londoni felsőbíróság is azt mondta ki, hogy szavaznia kell a brit parlamentnek is, mielőtt a kormány megkezdi a tárgyalássorozatot a Brexitről.

Nem sokkal az ítélethirdetés után Theresa May miniszterelnök szóvivőjén keresztül közölte: a brit kormány legkésőbb március végéig akkor is elindítja a kiválási folyamatot, ha a legfelsőbb bíróság szerint ehhez parlamenti felhatalmazásra van szükség.

"A brit nép arra szavazott, hogy lépjünk ki az EU-ból, és a brit kormány eleget fog tenni ennek a döntésnek. Március végéig életbe léptetjük a Lisszaboni Szerződés 50. cikkét, ahogy terveztük. A mai döntés ezen semmit nem változtat" – szögezte le a szóvivő.

Van még esély, bár minimális

A BBC szerint a szavazáshoz szükséges törvényjavaslat – amelyet a konzervatívok minél hamarabb szeretnének készen látni, a munkáspártiak és a liberális demokraták azonban inkább hosszabb időt szánnának az összeállítására – reálisan február közepére állhat össze. Ezután a parlament felsőháza is tárgyalná, törvény pedig március vége előtt lehet belőle.

A legfelsőbb bíróság döntésével van még elméleti esély arra, hogy a Brexit elmaradjon, a BBC szerint azonban ez a forgatókönyv rendkívül valószínűtlen. Egyetlen kivétellel – ez Ken Clarke volt pénzügyminiszter – várhatóan az összes konzervatív képviselő támogatja majd az 50. cikkely aktiválását. Mivel a pártnak 15 fős többsége van az alsóházban, az erről szóló törvényjavaslat várhatóan átmegy majd, főleg, hogy a munkáspárti képviselők többsége is közölte: nem áll a kilépési folyamat beindításának útjába.

A liberális demokraták és néhány munkáspárti politikus utasítja csak el biztosan a javaslatot.

A BBC szerint az érdekesebb kérdés az, mi történik majd a felsőházban. Ott a konzervatívoknak nincs többségük, s arról lehet hallani, hogy a maradáspártiak szervezett akcióval próbálhatják meg megakadályozni az elszakadást.

A vártnál több adó érkezett tavaly az államkasszába

A vártnál több adó érkezett tavaly az államkasszába

Új kihívások egy átalakuló piacon: mit hoz a jövő?

Új kihívások egy átalakuló piacon: mit hoz a jövő?

Rakétákkal lőtték a bagdadi követségeket

Rakétákkal lőtték a bagdadi követségeket

Olyan patinás Shelbyben ültünk, melynek csillogó kaszniján akár sminkelni is lehet

Olyan patinás Shelbyben ültünk, melynek csillogó kaszniján akár sminkelni is lehet

Meglepetés: a teljes Half-Life szériát ingyenessé tette a fejlesztője

Meglepetés: a teljes Half-Life szériát ingyenessé tette a fejlesztője

Levelet írt osztálytársainak a győri késelő diák, nem érti, miért támadta meg osztályfőnökét

Levelet írt osztálytársainak a győri késelő diák, nem érti, miért támadta meg osztályfőnökét