Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A német kancellár nem akarta elrontani az ünnepi hangulatot, de bújtatott kritikát megfogalmazott a magyar és a lengyel kormánnyal szemben.
Angela Merkel szerint ahelyett, hogy az uniós támogatások csökkentésével büntetnék a közös döntések végrehajtásától elzárkózó, vagy a jogállamiság normái ellen vétő tagállamokat, inkább próbáljanak meg megegyezni velük. A német kancellár erről az ARD német közszolgálati csatornának adott interjúban beszélt.
Az EU 60. születésnapja kapcsán elhangzott beszélgetésben arra a kérdésre, ésszerű megoldásnak tartja-e, hogy a közösség alkalmazza egyetlen nyomásgyakorlási eszközét, a fejlesztési támogatások csökkentését a menekültek szétosztásáról hozott döntéssel szembeforduló Magyarországgal, vagy Lengyelországgal szemben, Merkel azt mondta: először a lényegről kell tárgyalni a tagországokkal, és ezt a feladatot az Európai Bizottság végzi el. Utána a többi tagországnak is állást kell foglalnia.
A diplomatikus válasz után a riporter visszakérdezett, hogy maga Merkel fenyegetné-e ezeket az országokat a támogatások megvonásával. A kancellár ekkor már egyértelműbben fogalmazott. „Most, ebben az interjúban nem szeretnék fenyegetőzni, de szeretném, ha elvárásainknak megfelelően a jogállam szabályai Európa-szerte érvényesüljenek”.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.