Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A jövőre a honvédelemre szánt 428 milliárdból 95 milliárd elvileg fejlesztésekre megy majd.
A honvédelemre szánt 2018-as büdzsé mintegy 428 milliárd forint, amely a GDP 1,05 százaléka, és 73,6 milliárd forintos többletet jelent a 2017. évhez képest, vagyis közel 21 százalékkal nőnek a védelmi kiadások – részletezi a lap a Honvédelmi Minisztérium tájékoztatására hivatkozva. Haditechnikai fejlesztésekre, a megkezdett programok folytatására 95 milliárd forint jut jövőre.
A HM a megemelt költségvetési összeget az ötszázalékos illetményemelés mellett a Zrínyi 2026 programban megfogalmazott fejlesztési feladatokra – a katonák egyéni felszerelésének, harctéri fegyverzetének és a haditechnikai képességeknek a fejlesztésére –, valamint az önkéntes tartalékos rendszer továbbfejlesztésére fordítja. A tárca célja, hogy mind a 197 járásban legyen önkéntes tartalékos egység. Laktanyafejlesztési munkálatok kezdődnek Hódmezővásárhelyen, Tatán és Szolnokon.
A HM felhívta a figyelmet: a migrációs nyomás kezelése továbbra is elengedhetetlen feladata a honvédségnek. A határ menti feladatok ellátására 25 milliárd forintos összeget tartalmaz a 2018. évi költségvetés tervezete – olvasható a Magyar Időkben.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A szél konténereket kapott fel, amelyek átszakították a védelmi kerítést.