Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Akiknek a 2-es terminálon volt dolguk, bosszankodhattak kedd délelőtt, ugyanis az összes oda vezető utat lezárták. Még dél előtt feloldották a zárást.
Újabb világháborús bomba került elő a budapesti Liszt Ferenc repülőtér közelében, a 2-es terminálra vezető utakat lezárják – közölte a Markovics Zita, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje kedd délelőtt.
Ahogy az előző kettő, úgy a mostani bomba is a régi repülőgép-emlékpark területén, építkezés közben került elő. Az egykori emlékpark területén parkolót alakítanak ki.
A tűzszerészi munkák idejére a 2-es terminálhoz vezető összes utat lezárják, és 200 méter sugarú körben kiürítik a területet – mondta.
A robbanószerkezet vizsgálata után eldőlt, hogy azt elszállítják, így a forgalomkorlátozást rövid idő után, még dél előtt feloldották – közölte később Markovics Zita.
Elmondta, egy 10 kilogrammos, FRAG 20-as amerikai légibombát találtak, amit a tűzszerészek a központi gyűjtőbe szállítanak.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket.
Egyszerre többet is.
A jelek szerint júniusban is sokkal nagyobb volt a fogyasztás, mint egy évvel korábban – pedig abban a hónapban már nem volt különösebben hideg.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.
Gyorsan visszatért a június végi árszint.