Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter közleményében azt írja, hogy akár már szeptemberben tárgyalhatja a parlament a törvénytervezetet.
Lázár János közleményében azt írja: a kormány üdvözli az Európai Bizottság hétfőn közzétett döntését, miszerint a brüsszeli testület nem gördít akadályt az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosítását megtiltó törvénytervezettel szemben.
Lázár szerint a törvénytervezet benyújtásakor itthon és külföldön egyaránt sokan készpénznek vették, hogy az Európai Unió elutasítja majd a javaslatot.
"Ehhez képest még a bizottság is elismerte, hogy lehet létjogosultsága a törvénynek egy olyan történelmi hátterű országban, mint Magyarország, ahol 40 év kommunizmus súlyos társadalmi károkat okozott. A kétkedőknek csattanós választ adott tehát a bizottság, amikor jelezte: önmagában a szabályozás nem sérti az uniós jogot."
Ugyanakkor a kormány tudomásul veszi a bizottság azon megjegyzését, miszerint a törvényt nem lehet majd diszkriminatívan alkalmazni. Lázár szerint ilyen szándék nincs és nem is volt, "bármely gazdasági szereplő, amelyik megsérti a jogszabályokat, ugyanolyan szankcióval számolhat majd".
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.