Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A Fidesz állama jól megfizeti a saját dolgozóit, jobban, mint a versenyszféra.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete 296 100 forint volt idén májusban – közölte a KSH. Az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 196 900 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 204 700 forintra becsülhető.
Nagy meglepetést jelent az adatokban, hogy a költségvetési szférában dolgozók keresete magasabb volt, mint amit a versenyszféra tudott kínálni. Nem sokkal ugyan, csupán 500 forinttal, de a változás akkor is látványos a korábbiakhoz képest. A közmunkásokkal nem számolva az állami szféra dolgozói átlagosan 202 700 forintot vihettek haza (családi kedvezmény nélkül), a versenyszférában pedig 202 200 forintos a nettó átlagfizetés. Az államnál 14,6, a vállalkozásoknál pedig csak 10,5 százalékkal nőttek a bérek egy év alatt.
A közmunkások keresete ehhez képest alig emelkedett: egy 3 százalékos növekedés után nekik 54 300 forintból kellene kihúzni valahogyan a hónap végéig. Az is látszik az adatokon, hogy a közmunkásokat leginkább a költségvetési szférában alkalmazzák.
A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak, ott 568 800 forintot lehetett keresni havonta. A legrosszabbul – persze a közmunkásokat leszámítva a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén dolgozók jártak, ők átlagosan havi bruttó 178 900 forintot kaptak.
A bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 12,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, az egy hónappal korábbi adattal összehasonlítva azonban csökkenést mértek.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.