Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A légitársaságok próbálkoznak, egyelőre hiába.
A repülőtéri alkoholfogyasztás szigorítását fontolgatja a brit belügyminisztérium, miután kiderült: másfélszer annyi embert tartóztattak le a brit repülőtereken és repülőjáratokon, mert ittasak voltak. Számuk 2015-2016 február között 255 volt, a következő 12 hónapban azonban már 387 – derítette ki a BBC a repteret üzemeltető településeken működő rendőrségek adatai alapján.
A brit közszolgálati tévé Panorama című műsorának felmérése szerint az utasszállítókon szolgálatot teljesítők több mint fele találkozott már rendbontó részeggel. A 19 ezer megkérdezett közül négyezer fizikai erőszakot is kénytelen volt elszenvedni. Egy volt légiutaskísérő arról beszélt a műsorban: volt, hogy a mellét vagy a fenekét fogdosták, de olyan is, hogy benyúltak a szoknyája alá.
A riportban megszólalók a legváltozatosabb sztorikat mesélték olyan utasokról, akik például nem tudták elhagyni landolás után a gépet, vagy éppen út közben akarták kinyitni annak ajtaját.
Egy évvel ezelőtt a brit légiipar képviselői önkéntes szabályrendszert dolgoztak ki, amely alapján például a vámmentes reptéri boltok eladói kérhetik az utasokat, hogy ne fogyasszák el a gépen a megvásárolt italokat, az utaskísérőktől pedig azt várják, hogy ne szolgálják ki alkohollal az ittasnak tűnő utasokat. A Panorama felmérése szerint az érintett dolgozók több mint negyede még nem is hallott erről a kódexről, és a többieknek is csupán 23 százaléka tartja azt hasznosnak.
A brit reptereken tavaly 270 millió utas fordult meg, akik összesen 300 millió fontot költöttek szeszes italokra – ez a duty free üzletek teljes forgalmának ötöde. 2012 és 2016 között hatszorosára nőtt a rendbontások száma – a hatóság szerint azonban ez részben annak tudható be, hogy többen jelentik az ilyen eseteket.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.