Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Ritka helyzet, ha egy fideszes városvezetés nem akar pénzt tolni a fociba, de Pécsett pont ez történik.
Nem működhet továbbra is az önkormányzat támogatásából a pécsi focicsapat – mondta el Csizi Péter fideszes parlamenti képviselő. A közgyűlés megszavazta, hogy a csapat finanszírozását megszüntessék, így a PMFC működtetése csak "külső forrás bevonásával történhet", azaz szponzort kell szerezni, aki üzleti fantáziát lát egy nagyváros harmadosztályú csapatában. A Szabad Pécs azt írta: kérdéses, hogy a PMFC felnőtt csapata már azt a pénzt sem kapja-e meg, amelyet még 2017-re ígértek nekik, vagy csak 2018-tól nem jön egy fillér sem a várostól. A klub idén közel 200 milliót kapott volna az önkormányzattól.
Az elmúlt években nem most először kerülhet nagy bajba a pécsi foci. A PMFC-nél – amely akkor még NB I.-es csapat volt – 2013 végén kezdhettek el először izgulni, amikor a klubtulajdonos Matyi Dezső, az Alexandra csoport vezetője váratlanul bejelentette, hogy négy nap múlva, az új évtől a cégcsoportja megszünteti a pécsi foci finanszírozását. Ő a Széchenyi Bankot okolta, amiért az állítása szerint meghiúsította az érvényes szerződésüket, egy későbbi sajtótájékoztatóján pedig az OTP-re lőtt, és azzal vádolta Csányi Sándort, hogy meg akarja akadályozni a klub több százmilliós támogatásának folyósítását. A két bank ezt persze határozottan visszautasította, de több részlet banktitokra hivatkozva nem derült ki, bíróság elé pedig senki nem akarta vinni az ügyet.
Az önkormányzat felajánlotta, hogy egy euróért megveszi a klubot – ezt Matyi Dezső nem fogadta el, pedig ekkor már arról vitáztak, hogy 500 milliós, vagy csak 150 millió feletti a tartozás. Végül 2014 augusztusában Matyi Dezső helyett egy KDNP-s parlamenti képviselő, Hargitai János lett a klub elnöke, az önkormányzat viszont csak egy évvel később, 2015 nyarán vette meg a klubot Matyitól, 300 millió forintért. Ekkor viszont már teljes volt a bukás: az MLSZ 2015 tavaszán anyagi problémák miatt az NB I. harmadát kizárta a bajnokságból, köztük a Pécset is.
Az ez utáni idő sem volt egyszerű: ugyan a megye I.-ben elindult a csapat, és simán meg is nyerte, de eközben Matyi Dezsőt és a vele tartó ügyvédeket, valamint biztonsági embereket többször is az új tulajdonos emberei tartották vissza, nehogy bemenjenek a stadionba – a vita azon folyt, hogy az elmaradt közüzemi számlákat az önkormányzat fizesse-e ki, vagy levonják a vételárból. Tavaly aztán már az NB III.-ban játszhattak, és a második helyig jutottak, idén viszont a négy meccsükből háromszor is kikaptak. Most viszont úgy tűnik, csak a kisebb gond lesz az, hogy a meccseken nem jön a siker.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.