Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A tavalyi kormányhatározat szerint Kőbánya-Kispest és Monor között 27 kilométeren új kétvágányú, villamosított vasúti pálya, a 2-es terminálon pedig átmenő vasútállomás épül.
A kormány még az idén dönthet a ferihegyi vasúti beruházás finanszírozásáról és ütemezéséről – tájékoztatta a Világgazdaságot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Hogy ez pontosan mit jelent: már folyik az engedélyezési tervek kidolgozása, a vasúthatósági létesítési engedély megszerzése ebben az évben várható. Az előkészítés uniós forrásokból zajlik, és később derül ki, hogy milyen pénzekből fedezik a beruházás több tízmilliárd forintosra becsült költségét.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.