Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A fogyasztókat megtévesztő gyakorlatra, csalókra figyelmeztetnek a Pékszövetség tisztségviselői.
A minőségi péktermékeket készítő magyar sütőipari cégek érdekében a fogyasztói tudatosság emelésére, valamint a Magyar Élelmiszerkönyv további fejlesztésére van szükség – közölte a Pékszövetség, miután egyeztettek a Földművelésügyi Minisztérium (FM), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) képviselőivel az albán pékségekkel összefüggő kérdésekről.
Közös közleményük szerint a megbeszélés résztvevői egyetértettek abban, hogy fel kell hívni a vásárlók figyelmét arra, hogy a tisztességtelen vállalkozások, köztük az albán pékségek is azzal bújnak ki az idén nyáron életbe lépett új beltartalmi és minőségi előírások alól, hogy más néven – például kenyér helyett buciként – forgalmazzák termékeiket. Ezzel pedig nem csak versenyelőnybe kerülnek, hanem sok esetben a fogyasztókat is megtévesztik. Egyetértettek abban is, hogy a probléma megoldását jelentősen segítheti a fogyasztói tudatosság emelése, valamint a Magyar Élelmiszerkönyv további fejlesztése és ismertté tétele, amely a kormány nemrég elfogadott 20 pontos akciótervének is két kiemelt sarokköve.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?