Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Megbánhatta, aki nem élt a haladékkal, egyre több italautomata áll le.
Rosszul járt, aki már mostanra bekötötte az étel- és italautomatáit a NAV-hoz – írta meg a Zoom.hu. Eredetileg decemberig kellett volna beépíteni a gépekbe azokat az alkatrészeket, amelyekkel a NAV látta volna a forgalmat, de amikor kiderült, hogy nagy a késés ezeknek a legyártásával, a parlament haladékot adott. Néhány száz gépbe, nagyrészt kávéautomatákba ennek ellenére már beszerelték az automata felügyeleti egységeket, ezek azonban sorra hibásodnak meg – írták.
Szöllősi Balázs, a Magyar Ital- és Áruautomata Szövetség elnöke arról számolt be a portálnak: egy-két nap után meghibásodnak a szerkezetek, nem küldenek jeleket a NAV-nak, az egység viszont emiatt blokkolja az automatát. Mint mondta, „alig akadt olyan gép, ahol ne jelentkezett volna a probléma”.
Ráadásul a szerkezeteket nem szakemberek szerelik be, hanem postai dolgozók, akiknek a portál szerint nincs szakképesítésük. Mint írták, a problémákat nem is a helyszínen próbálják megoldani, hanem online szoftverfrissítéssel.
A NAV persze büntetni nem fog még, a beszerelés határideje jövő július.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.