„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Újabb állomásához érkezett háziasítás évezredek óta tartó folyamata.
Sokak szerint egy stresszes hét után kellemesebb otthon iszogatni a házikedvenc macsekkal, mint unalmas idegen fickókkal a sarki bárban. Ennek azonban eddig komoly akadálya volt: a macskák nem bírják az alkoholt, még a friss szőlőből készült nedű is megbetegíti őket. Ezt, a gazdik és imádott kedvenceik között tátongó társasági szakadékot próbálta áthidalni Brandon Zavala, aki az USA Colorado államában létrehozta az „igazi macskabort” előállító, Apollo Peak nevű vállalkozást. A hálás alapító nem feledkezett meg ötletadó kedvencéről, Apollóról: nemcsak a céget nevezte el róla, hanem vállalati főmacskának is megtette. A garantáltan alkoholmentes macskapia jófajta sziklás-hegységi víz és macskamenta (illatos, füzérvirágzatú kerti dísznövény) felhasználásával készül. A rozé színezetet vegyszermentesen termesztett kaliforniai cékla kölcsönzi a „bornak”. Adalék anyagként aszkorbinsavat, tartósítónak tengeri sót használ a macskasommelier.
Nem is a négylábúak, sokkal inkább a gazdáik hátrányos megkülönböztetése lett volna, ha a kutyákkal nem lehetne koccintani. Csakhogy ők – bár közel sem annyira válogatósak, mint a cicák – nem indulnak be a macskamentától, ezért Zavala nekik kamillából és mentolból mixelt itókát. Nem lesz tőle sem macskajaj, sem kutyabaj, ha a kedvencek beleisznak egymás italába – ám jobb, ha a gazdi, már csak az íze miatt is, tartózkodik ettől, és a saját poharába valódi szőlőből készült italt tölt.
Amilyen őrültnek tűnt először a macskaborászat, rövid idő alatt olyan nagy sikert aratott. A 2015-ben indult Apollo Peak tavaly már 500 ezer dollárért forgalmazott 0,5–3 decis, macskás vagy kutyás címkével ellátott borosflaskákat. A CaTbernet és a Pinot Miau kétdecis kiszerelésben 5 dollár, a Doggy Mary vagy a CharDognay nagy kutyákhoz illő 3 decis méretben 6 dollárért rendelhető meg az Apollo Peak webáruházában. De rákaptak az itókák forgalmazására az állatkereskedések is: 200 boltban került a polcokra a búfelejtő. Jeles eseményekre díszdobozos, best of választékú kiszerelést ajánl az Apollo Peak, amihez érdemes a négylábúak kényelmes lefetyelését lehetővé tevő koktélpoharat is megvásárolni.
Még az sem csökkenti a gazdik vásárlási kedvét, hogy a macskák jelentős hányada meglehetősen flegmán fogadja a felkínált koktélt: elvonul mellette anélkül, hogy megkóstolná. Ez bizonyítja a legmarkánsabban, hogy az elmúlt másfél évtizedben a háziállatok humanizálása teljesen eluralta az USA-ban az állateledelek és -felszerelések évi 40 milliárd dolláros piacát. A stresszes élet és a technikai fejlődés együttes hatására egyre inkább elmagányosodó gazdik szívesen tekintik társnak, családtagnak négylábú barátaikat. Így nem sajnálják a pénzt az öltöztetésükre, bundájuk nyírására, de még festésére sem, és drága, díszes nyakörvet csatolnak rájuk. Végül nemcsak a szívükbe, az ágyukba is beengedik őket – összegezte a bolhairtóval indult, a macskaborral pedig újabb állomásához érkezett háziasítás máig tartó folyamatát David Grimm, a Science magazin szerkesztője.
A cikk a HVG 2017/43. számában jelent meg.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.