Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A külügy nem sajnálja a pénzt a mindössze két éve megvásárolt fényűző villára.
3,8 milliárd forintból újíthatja fel a Mega-Logistic Kft. Magyarország új washingtoni nagykövetségének épületét, az erről szóló hirdetmény pénteken jelent meg az uniós közbeszerzési értesítőben. A Mega-Logistic nem először szerződik a külügyi tárcával, korábban több százmilliós megbízást nyert el például a madridi vagy a bukaresti nagykövetség épületének rekonstrukciós munkálataira.
Ez az összeg ennek sokszorosa, ami annál érdekesebb, mivel a magyar kormány mindössze két éve vásárolta az épületet, amely akkori képek alapján akkor sem lehetett rossz állapotban. A mostani megbízás átalakításra, illetve az ehhez szükséges tervek elkészítésére és az engedélyek megszerzésére is szól.
Tény, hogy valódi palotáról van szó: Alexander Graham Bell egykori villáját 2016-ban 16,5 millió dollárért, akkori árfolyamon mintegy 4,7 milliárd forintért vette meg a magyar állam.
A diplomácia nem sajnálja a pénzt az ingatlanokra. Csütörtökön derült ki, hogy a sydney-i konzulátus irodájára havi 26 millió forint bérleti díjat fizetnek, holott egyelőre üres az ingatlan, az év végi kormánydöntések között pedig szerepelt az is, hogy Pekingben 5,3 milliárd forintért vesznek új nagykövetséget.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
A politológus arra utal, hogy a kormányfő nem igazán tudja vagy akarja a helyükön kezelni a választási felméréseket.
A Budapest Pride kiáll a főpolgármester mellett.