Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Szatmáry Kristóf szerint csak adminisztrációs hiba történt.
Feketemunkást talált a Szatmáry Kristóf, a Fidesz kereskedelempolitikusa és közeli rokonai (anyja és testvére) tulajdonában álló cégnél az adóhivatal – írja a 24.hu.
A Szatmáry Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. december közepén került fel a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatók listájára, amelyet az adóhatóság honlapján közzé is tettek. A családi vállalkozás zöldség-gyümölcs kereskedelemmel foglalkozik, Budapesten hat telephelyen árulnak, köztük két metróállomásnál, a Stadionoknál és Kőbánya-Kispesten. Az előbbi üzletet látogatták meg próbavásárló adóellenőrök vagy munkaellenőrök nyáron, és lebukott az egyik alkalmazott.
Szatmáry Kristóf a kereskedelempolitika kormányzati összehangolásáért felelős miniszteri biztos 2014 óta, a Lázár János vezette Miniszterelnökségen dolgozik, előtte a Nemzetgazdasági Minisztériumban dolgozott belgazdaságért, illetve gazdaságszabályozásért felelős államtitkárként, 2016 tavaszáig pedig a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöki tisztét is betöltötte, amellett, hogy a Fidesz országgyűlési képviselője 2006 óta.
A családi cégben ügyvezető Szatmáry Kristóf anyja, Szatmáry-Jähl Angéla ugyancsak tagja volt a BKIK elnökségének, támogatta a vasárnapi boltzárat a 2014-ben alakult Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség elnökeként, a Fővárosi Közgyűlés tagja volt a Fidesz színeiben, jelenleg pedig a Budapesti Nagybani Piac Zrt. felügyelőbizottságának elnöke. A zöldséges cégben szintén ügyvezető Szatmáry Kristóf testvére, Szatmáry Aranka, akinek van egy trafikja is van.
Szatmáry Kristóf levélben reagált a 24.hu kérdéseire, amelyben azt írta, a cég 21 éve működik, de ő a működtetésben ténylegesen nem vesz részt, a 24 százalékos részesedést az apjától örökölte, de sem a döntéshozatalban, sem a cég irányításában nem vesz részt, és jövedelme sincs a cégből.
A miniszteri biztos azt viszont megerősítette, hogy elmeszelték a cégüket, mint írta, júniusban a Stadionok metróállomás kijáratánál lévő standjuknál volt munkaügyi ellenőrzés, ahol
az egyébként 14 alkalmazottal működő vállalkozás egyik, az ellenőrzést megelőző napokban munkába állt dolgozója esetében a vizsgálat szabálytalanságot tárt fel. Ennek oka adminisztrációs hiba, pontosabban figyelmetlenség volt, a társaság könyvelője elfelejtette időben bejelenteni az új alkalmazottat. A mulasztást és felelősségét az ügyben a cég vezetése elismerte, a büntetést kifizette.
A könyvelő az informatikai rendszerükben fellépő problémával indokolta a hibát a 24.hu-nak, és hozzátette, hogy „megbízónk irányába a sajnálatos hibát és felelősségünket az ügyben elismertük”.
Az nem derült ki, hogy Szatmáryékat mennyire büntették, a törvény legfeljebb egymillió forinttal engedi büntetni megbukott alkalmazottanként az ügyeskedő céget, és az üzletet az adóhatóság akár 12 nyitvatartási napra be is zárathatja.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiányoznak az uniós támogatások, más forrásokat kell keresni, ebben nyújt segítséget Klaus Mangold a MÁV-nak 100 millió forintért.