Szatmáry Kristóf, a Fidesz elnökségi tagja szerint a párt szerdai elnökségi ülésén hangzott el ilyen baljós jövőkép. A politikus arról is beszélt, hogy van egy 100 fős lista, az azon szereplőket akarja levadászni a hatalom.
Három államtitkárral, ugyanennyi miniszteri biztossal és persze Németh Balázzsal vág neki a Fidesz a fővárosi választási kampánynak. Van olyan jelölt, aki több mint tíz éve kikerült a parlamentből, más maximum egy vesztes önkormányzati választással büszkélkedhet, de olyannak is bizalmat szavaztak, aki sorozatosan kikapott abban a választókerületben, ahol korábban elnyerte a választók bizalmát. Összeszedtük, mit lehet tudni a kedden bejelentett képviselő-jelöltekről. Budapesten a választókerületek újratervezése miatt 18-ról 16-ra csökkent a körzetek száma: a Fidesz 2022-es 18 jelöltje közül csak 4-en kaptak újrázási lehetőséget.
Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő – már ha az uniós jogi keretek engedik – többek között törvénnyel kötelezné a jelentős piaci részesedéssel rendelkező cégeket arra, hogy tartsanak fenn ügyfélszolgálatot Magyarországon.
Az ellenzéki szavazók összes dilemmáját magába sűríti egyetlen előválasztási helyszín. A fő kérdés: a politikai pályán maradnak-e azok a szereplők, akikre korábban már a gyanú árnyéka vetült kétes ügyekben.
Szatmáry Kristóf fideszes országgyűlési képviselő a budapesti földutak leaszfaltozásáért felelős miniszteri biztos is. A nyolcszobás panzió akár már ősszel megnyithat.
Ezek a franchise-ok nincsenek "fizetőképes” helyzetben, mert a náluk dolgozó eladók munkatermelékenysége nagyon alacsony, és komoly gondok vannak az üzemi hatékonyág terén is – állítja Raskó György a KSH boltösszeomlásokról számot adó statisztikája kapcsán.