Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Nőttek a termelői árak, többe fog kerülni a kenyér, a gyümölcs, a tejtermékek. Az alma és a tojás drasztikusan drágult.
2017 decemberében a mezőgazdasági termelői árak 5,1 százalékkal meghaladták a 2016 azonos időszakit, ami a növényi termékek árának 6, az élő állatok és állati termékek árának 3,8 százalékos növekedéséből tevődik össze – derül ki a KSH legfrissebb statisztikájából.
A gabonafélék ára 9,2, ezen belül a búzáé 6,9, a kukoricáé 9,9 százalékkal lett magasabb az egy évvel ezelőttihez képest. A gyümölcsfélék ára 21 százalékkal nőtt, ezen belül az alma drasztikusan, 26 százalékkal, a szőlő pedig 12 százalékkal. Az állati termékek ára 17 százalékkal emelkedett. A tej ára 15, a tojásé 33 százalékkal növekedett. A vágóbaromfi ára 2,7 százalékkal nőtt. Egyedül a vágósertés ára lett 7,2 százalékkal alacsonyabb.
2017 január-decemberében 2016 azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak 5,6, ezen belül a növényi termékek ára 3,3, az élő állatok és állati termékeké 9,3 százalékkal lett magasabb. A gabonafélék ára 4,9 százalékkal emelkedett, a zöldségfélék ára összességében 0,3 százalékkal csökkent, a burgonya ára 7,5 százalékkal visszaesett. A gyümölcsöké viszont 20 százalékkal nőtt. A vágósertés ára 11, a vágóbaromfié 1,8, a tej ára 24 százalékkal emelkedett.
A mezőgazdasági termelés ráfordítási árai 0,1 százalékkal voltak magasabbak, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 0,4 százalékos csökkenéséből, illetve a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 3,0 százalékos növekedéséből adódott. Az energia és kenőanyagok ára 5,7 százalékkal nőtt, amire főként az üzemanyagárak 8,1 százalékos emelkedése volt hatással.
Az épület- és gépfenntartási költségek 5,5, illetve 2,6 százalékkal nőttek, az állatgyógyászati készítmények 1,9 százalékkal drágultak. A mezőgazdasági beruházásokon belül az épületberuházások ára 5,9, míg a gépberuházásoké 0,6 százalékkal volt magasabb.
Az agrárolló (a mezőgazdasági termelőiár- és ráfordításiár-index hányadosa) értéke 105,5 százalék volt.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszer hozzászólása még a bírót is megnevettette.