szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az indiai állami vasúti társaság az 1,3 milliárdos ország legnagyobb állami cége. Alkalmazottainak összlétszáma 1,3 millió, tehát minden ezredik indiai vasutas vagy a vasút szolgálatában dolgozik.

A most közzétett pályázaton a mozdonyvezetőktől, a gépészeken, az ácsokon át az állomási alkalmazottakig keresnek munkatársakat. Az érdeklődés elképesztő: 25 millió indiai szeretne az állami vasútnál dolgozni, a jelentkezők száma egyenlő Ausztrália teljes népességével. Ráadásul: a 25 millió csak az interneten leadott pályázatok száma.

Ez most jó vagy rossz hír az indiai gazdaságnak?

 A 2014-ben hatalomra jutott hindu nacionalista, de gazdaságilag nagyon is képzett és korábban jelentős helyi sikereket is felmutató Narendra Modi kormányfő 100 millió új munkahelyet ígért 2022-ig. Jelenleg 6,5 százalékos a munkanélküliségi ráta. Mahesh Vyas, a CMIE kormánytól független indiai gazdasági elemző intézet vezetője szerint nem jó jel, hogy ennyi ember vágyik fix állami állásra és kevésbé üzleti alapú munkahelyre. Igaz, ha osztunk, kiderül, hogy egy munkahelyre – némi kerekítéssel – 250-en jelentkeztek, ami egy kontinensnyi országot behálózó vasút esetében kezelhető arány. 

De szélesebb perspektívában: a brit Centre for Economics and Business Research intézet szerint az indiai gazdasági mutatók többsége pozitívan alakul. Igaz, amikor 2016-ban Modi bevonta a nagy értékű bankjegyeket, tehát hadat üzent az indiai gazdaságot uraló korrupciónak, a növekedési mutató visszaesett hat százalék alá, és ezt a csökkenést még az általános forgalmi adó bevezetése is elősegítette. A korrupció elleni fellépés és az áfa bevezetése viszont elkerülhetetlen volt és ideiglenes visszaeséssel járt. De azóta újra növekedési pályán az indiai gazdaság – írja a Le Figaro.

A jelenlegi adatok szerint hét százalék fölötti a GDP-bővülés mutatója és a növekedésben Kínát is előzi. Ebben az évben minden valószínűség szerint a világ ötödik legnagyobb gazdaságává lép elő, megelőzve a volt gyarmattartó Nagy-Britanniát és Franciaországot is. Indiának óriási aduja a széles körű angol nyelvtudás, az informatika hétköznapi alkalmazása és persze az is, hogy minden funkcionális zavarával együtt, India nem autokrácia, hanem demokrácia, méghozzá a legnagyobb a világon.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!