Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke nemrég még arról beszélt, hogy belülről próbálják ellehetetleníteni, most beadta a lemondását.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara rendkívüli elnökségi ülésén Krisán László elnök bejelentette lemondását, a kamara vezetését a májusi küldöttgyűlésen adja át – közölte a BKIK.
A BKIK elnöke úgy fogalmazott, hogy a kamara vezetését tavaly márciusban "viharos időszakban" vette át, az elnöki teendőket azzal kezdte, hogy az alapokat rendbe rakja, és ez nagyrészt sikerült.
A „viharos időszak” talán még enyhe kifejezés is: tavaly mutattunk be egy olyan, a hvg.hu birtokába került jelentést, amely szerint a kamara akkori vezetői 2014-2015-ben 80 millió forint értékű külföldi utakon vettek részt, itthon többnapos kihelyezett üléseket tartottak négycsillagos szállodákban, a gazdálkodás átláthatatlan, a kamara legnagyobb beszállítói között pedig sok az olyan cég, amelynek a tulajdonosa valamelyik BKIK-vezető. A kamara vezetője akkoriban Szatmáry Kristóf fideszes képviselő volt, akit egy botrányokkal teli tisztújításon váltottak le 2016 elején.
A vádakkal először nem foglalkozott a kamara elnöksége nyílt ülésen, csak leváltották a megbízott főtitkárt, aki napirendre vetette volna a beszámolót. Egy hónappal később azonban a vezetés visszaadta a mandátumát, ekkor lett Krisán az elnök.
Nem volt egyszerű dolga. Idén januárban már a Fővárosi Főügyészséghez fordult, mert szerinte egy kamarán belüli csoport megkérdőjelezte a jogszerű működést. Akkor azt írta, a kamara „korábbi válságaiért is felelős külső vállalkozói körök összefogtak belső érdekcsoportokkal, és módszeresen akadályozzák a BKIK jogszerű működésének fenntarthatóságát”.
A közlemény szerint Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke úgy látta, hogy a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara teljes megújulását még nem sikerült elérni, ezért szerinte jogszabály-módosítással beavatkozásra van szükség a kamarai rendszerbe.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.