Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Új főtitkár vezeti a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát, méghozzá olyan személy, aki maga is szerepel az előző, megbízott főtitkár több tízmilliós mutyivádakról szóló jelentésében.
Marosi Lászlót nevezték ki ma a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara főtitkárának. A hivatalos közlemény szerint Marosi „életműveként tekint a Meló-Diák piacvezető diákmunka-hálózatra”, vállalkozása menedzselése mellett pedig a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének elnökségi tagja.
Csakhogy a BKIK mai elnökségi ülésén egy több tízmilliós botrány is szóba kerülhetett. Az előző, megbízott főtitkár, Szentesi Lászlóné egy vezetői összefoglalóban arról írt: drága külföldi utakat, gyanús beszállítói szerződéseket találtak, valamint egyértelmű jeleket arra, hogy a vezetők cégeinek adtak nagy megrendeléseket. Minderről a BKIK közleményében egy szó sem esik.
Szentesi Lászlóné a lapunk birtokába került összefoglalóban több érintettet is megnevez – a nevesítettek között volt az utódja is. Marosi László is azok között van, akik a Meló-Diák Szövetkezetet vezetik – ez a cég bruttó 40 millió forint megbízást kapott a BKIK-tól és a BKIK Szolgáltató és Oktatási Nonprofit Kft.-től.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.