Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A sertéspestis egyébként sem veszélyes az emberre, de házi sertésekben még nem is mutatták ki a kórokozót.
Ahogy arról beszámoltunk, kimutatták az afrikai sertéspestist egy elpusztult vaddisznóban Heves megyében, majd később egy másikban is, ezután pedig több ország kitiltotta a magyar sertéshúst.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara azonban hangsúlyozza, hogy továbbra is biztonságosak a hazai feldolgozók által előállított sertéshúsok és húskészítmények, a magas szintű állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szabályok miatt ugyanis kizárt, hogy az emberre egyébként veszélytelen vírussal fertőzött termék kerüljön forgalomba.
A betegség a magyarországi házi sertésekben nem jelent meg, és ennek az állapotnak a megőrzése komoly nemzetgazdasági érdek. A kórokozó elleni hatékony védekezés alapja a korai felismerés, ezért a kamara kiemelten kéri az állattartókat és a szakembereket, hogy az állategészségügyi és járványvédelmi szabályokat az ország teljes területén fokozottan tartsák és tartassák be.
Minden elhullott, beteg vagy rendellenesen viselkedő vaddisznóról, sertésről mielőbb értesítsék az illetékes állatorvost. A vírus elleni védekezéshez segítségül szolgál a pestis kapcsán hozott intézkedésekről és az esetleges teendőkről szóló részletes tájékoztató.
A hazai állattartó telepek és húsfeldolgozó üzemek az Európai Unió által megkövetelt magas szintű állategészségügyi felügyelet alatt állnak, ezért az élelmiszer-biztonság garantált – írják. A magyar feldolgozók által – legálisan és ellenőrzött módon – előállított sertéshús és sertéshúskészítmények biztonságosak. Az afrikai sertéspestis vírusa egyébiránt nem betegíti meg az embert, a fertőzött állatokkal való érintkezés, de még fertőzött élelmiszer elfogyasztása sem jelent veszélyt.
A NAK partnerszervezetei bevonásával és velük együttműködésben mindent elkövet a hazai állattartók és húsfeldolgozók működőképességének megőrzése, veszteségeinek csökkentése érdekében.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Eljött a drónok kora, ami alapjaiban változtatja meg a hadviselést. Ukrajna és Oroszország innovációban az USA előtt jár, egyre újabb, gyakran abszurd megoldásokkal próbálnak egymás elé kerülni.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.