szerző:
MTI

Zuhant a peso dollárhoz viszonyított árfolyama, óriásit emeltek az alapkamaton, elszaladhat az infláció Argentínában.

A Nemzetközi Valutaalaphoz fordult Argentína, hogy pénzügyi támogatást kérjen a nemzeti fizetőeszköz leértékelődése miatt kialakult helyzet kezelésére.

Mauricio Macri argentin elnök kedden bejelentette, hogy beszélt Christine Lagarde-dal, a valutaalap főigazgatójával és kezdeményezte a tárgyalások megkezdését egy hitelvonal megnyitásáról a gazdasági nehézségek megoldásának érdekében.

Az IMF vezetője megerősítette, hogy "még ma megkezdjük egy megállapodás kidolgozását, ami lehetővé teszi a növekedési program megerősítését, támogatást nyújtva a megváltozott globális körülmények között – mondta Mauricio Marcri az elnökség hivatalos csatornáin közvetített televíziós beszédében. Hozzátette: mindez lehetővé teszi, hogy az ország elkerüljön egy újabb gazdasági válságot.

A múlt héten tapasztalt erős ingadozások után az argentin peso dollárhoz viszonyított árfolyama kedden ismét jelentősen csökkent: a hétfői záráshoz képest 4,61 százalékkal zuhant a jegyzés, így egy dollárért már 23,41 pesót kellett adni. Ez azt jelzi, hogy a kormánynak és a jegybanknak nem sikerült helyreállítani a befektetők bizalmát a múlt heti intézkedésekkel.

A központi bank nyolc nap alatt háromszor emelt kamatot, legutóbb pénteken 33,25 százalékról 40 százalékra, a pénzügyminisztérium pedig bejelentette, hogy a bruttó hazai termék (GDP) 3,2 százalékáról 2,7 százalékra mérsékelte a költségvetési deficit célszámát. Keddtől kezdve a bankok kötelesek dollártartalékaik egy részét, nagyjából 2 milliárd dollárt, a pénzpiacokra vinni a peso árfolyamának támogatására.

A gazdasági nehézségek azonban már tavaly decemberben elkezdődtek, amikor a befektetők kételkedni kezdtek abban, hogy a kormány elkötelezett az infláció elleni küzdelemben. A kormány és a jegybank inflációs célszáma 15 százalék, de az IMF 19,2 százalékot, a kutatóintézetek pedig 20 százalékot meghaladó mértéket várnak erre az évre.

Latin-Amerika harmadik legnagyobb gazdaságában, Argentínában 2,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak márciusban, így az egy évre visszatekintő infláció 25,4 százalékot tett ki, gyorsult az ütem.

Az argentin peso sokáig túlértékelt volt a dollárral szemben, mert Christina Kirchner elnöksége idején (2007-2015) valutakorlátozásokat vezettek be a tőkekiáramlás megfékezésének érdekében. Mauricio Macri jobbközép kormánya szakított ezzel a politikával és áttért a lebegtetésre, miután 2015-ben hatalomra jutott.

A régiós devizák árfolyama amiatt is csökkent, hogy az utóbbi hetekben emelkedett az amerikai államkötvények hozama.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Elveszítette a királyi státuszt Harry herceg és Meghan Markle

Elveszítette a királyi státuszt Harry herceg és Meghan Markle

Sok városban már nem tudnak több pénzt elkérni az albérletekért

Sok városban már nem tudnak több pénzt elkérni az albérletekért

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait

A khichdi lett az idei első ételrekord

A khichdi lett az idei első ételrekord

Tovább bővült Oroszország legnagyobb repülőtere, Seremetyevo

Tovább bővült Oroszország legnagyobb repülőtere, Seremetyevo

Baleset és torlódás az M7-esen a főváros előtt

Baleset és torlódás az M7-esen a főváros előtt