Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Három és fél éves csúcsra ugrott a tőzsdéken az olajár, miután az amerikai elnök bejelentette, hogy felmondja az iráni atomalkut és visszaállítja a szankciókat Teherán ellen.
Donald Trump döntése, amelyről nyugat-európai szövetségesei is hiába próbálták lebeszélni, a piacot nem érte teljesen váratlanul, mégis csaknem 3 százalékot drágultak a különböző nyersolajfajták árai.
Arra lehet ugyanis számítani, hogy az iráni olaj kiesik a nemzetközi forgalomból, miután életbe lépnek a beígért szankciók. 2016 óta, amikor a korábbi büntetőintézkedéseket feloldották, Irán napi mintegy 2,6 millió hordó olajat szállít külföldre, ezzel az olajexportáló országok szervezetében, az OPEC-ben Szaúd-Arábia és Irak után a harmadik legnagyobb exportőr. A szakértők szerint 300 ezer és 1 millió hordó körülre eshet vissza az ország napi olajtermelése, ha újra szankciókat vezetnek be Irán ellen.
Ma reggelre a Brent olaj hordónkénti ára elérte a 77 dollárt, ennyire drága utoljára 2014 novemberében volt.
Szaúd-Arábia, amely korábban az olajárcsökkenés elkerülése érdekében azon dolgozott, hogy az olajtermelést fogják vissza, közölte: mindent megtesz azért, hogy az esetlegesen fellépő olajhiányt enyhítse, vagyis kész lenne isméát növelni termelését.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet.