Nem örülhetnek a neten hirdetők az Európai Bíróság döntésének

A NAV javára ítélt az Európai Bíróság.

  • hvg.hu hvg.hu
Nem örülhetnek a neten hirdetők az Európai Bíróság döntésének

Nem ellentétes az uniós joggal az, hogy Magyarországon a kisvállalkozások számára fenntartott alanyi áfamentességet nem lehet visszamenőleges hatállyal választani – mondta ki az Európai Bíróság.

Az ítélet előzménye az, hogy egy magánszemély két online aukciós portálon műszaki cikkeket árult, de ezt nem jelentette be a NAV-nak, és adót sem fizetett a nyereség után. A NAV azonban felfigyelt rá és megbírságolta.

Ő azt mondta: annyira csekély összegűek voltak az ügyletei, hogy jogosult volt alanyi áfamentességet kérni. Ezt a lehetőséget a magyar jog a kisvállalkozók számára teszi lehetővé. A NAV ezt nem is vitatta, azonban azt várta el, hogy akkor válassza a kereskedő az alanyi adómentességet, amikor megkezdi az adóköteles tevékenységét, utólag már ne tegyen ilyet. A kereskedő szerint ez az uniós jogba ütközött – arra hivatkozott, hogy az EU irányelve az áfáról, amit a magyar áfatörvény megírásakor is figyelembe vettek, nem mondja ki, hogy nem lehet utólag kérni a mentességet. A magyar bíróság ez után az uniós bíráktól kért állásfoglalást.

Az EU bírósága pedig kimondta: azt minden állam maga határozza meg, hogy milyen eljárásjogi feltételekkel lehet egy adómentességet kérni, ezt nem az EU-nak kell eldöntenie. Ráadásul a magyar szabályozás tiszteletben tartotta az arányosság, az adósemlegesség és a jogbiztonság elvét is – tették hozzá.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.