Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Megugró olajárak, gyengülő forint, két számjegyű bérnövekedés – a közgazdasági álmoskönyvek szerint több sem kell az inflációnak. Ennek ellenére erőteljes gyorsulásra nem számítanak az elemzők.
„Ne rohanjon senki valutát váltani, aki a nyár második felében megy nyaralni, és az új autó megvásárlását sem kell a tervezettnél előbbre hozni” – nyugtatgatja az elmúlt két évben „brutálisan stabil” forint hirtelen gyengülésétől pánikba esőket az e heti HVG Gazdaság rovatának nyilatkozva Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője.
A közgazdasági álmoskönyvek szerint a forint gyengülése felfelé löki az árakat. Csakúgy, mint az üzemanyagárak megugrása, valamint a bérek gyors növekedése. Magyarországon pedig a napokban mind a három tényező összejött. A kutatók az idei évre eredetileg 2,5 százalék körüli átlagos drágulást jövendöltek, és az árfelhajtó tényezők ellenére sem számítanak drámai gyorsulásra.
Kevésbé bizakodó a GKI, amely felemelte inflációs prognózisát. „Az idén 3 százalék körül lesz, de decemberben az árszint már 3,5 százalékkal meghaladja az egy évvel korábbit, jövőre pedig 4 százalék fölött is lehet a drágulás” – válaszolta Karsai Gábor a HVG-nek. A GKI vezérigazgató-helyettese szerint ebbe bekalkulálták azt is, hogy a Matolcsy György vezette jegybank „gyengülő forintban érdekelt”.
Részletek az e heti HVG Gazdaság rovatában.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.