Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Varga Mihály pénzügyminiszter mondta el a véleményét a bizottsági tervezettel kapcsolatban.
Magyarország megérti, hogy az Egyesült Királyság mint az egyik legnagyobb befizető kilépése miatt csökken az Európai Unió költségvetése, de nem értünk egyet azzal, hogy a csökkentés a kohéziós és agrárpolitikai források megkurtításával történjen – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter, miután csütörtökön hivatalában fogadta Margrethe Vestagert, az Európai Bizottság versenypolitikáért felelős biztosát.
A 2021-2027 közötti pénzügyi ciklus kapcsán a miniszter hangsúlyozta: Magyarország egy erős, biztonságos és versenyképes Európai Unióban érdekelt, így olyan hosszú távú költségvetésre van szükség, amely megfelelő finanszírozást biztosít mind az új kihívások, mind a hagyományos politikák számára, egyúttal hatékonyan tud hozzájárulni a közös célkitűzések megvalósításához. A külső határok védelmére, az illegális bevándorlási hullám megakadályozására, illetve annak Európán kívüli kezelésére szánt források növelése uniós szinten szükséges, ami azonban nem mehet a meglévő kohéziós támogatási szabályok és keretek rovására.
Az uniós támogatások nem adományok, hanem a tagságból adódóan a tagállamoknak járó, gazdasági-társadalmi felzárkózásra szolgáló összegek – emlékeztetett Varga Mihály. Hozzátette: a magyar kormány álláspontja szerint a támogatáspolitika kialakításakor nem lehet szempont az, hogy egy-egy tagállam milyen mértékben veszi ki a részét a migrációs kihívás Brüsszel szerint követendő kezelésében.
Az Európai Bizottság kedden közölte javaslatát a 2020 utáni kohéziós támogatásokkal kapcsolatban. Ebben Magyarország számára 24 százalékos csökkenést irányzott elő a mostani "borítékhoz" képest. A brüsszeli javaslat azonban nem végleges, a források nagyságáról és elosztásáról a végső döntést a tagállamok hozzák meg egyhangú döntéssel. A BruxInfo arra is felhívta a figyelmet, hogy a mostani, 2014-2020 közötti időszakban azért is áll több – reálértéken 25 milliárd euró – rendelkezésre, mivel a kormány 2013-ban, a tárgyalások lezárásakor 4 milliárd pluszforrást harcolt ki az eredeti tervekhez képest.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Christian Horner egy romokban lévő csapat élére állva a mennyek kapujáig emelte az energiaitalos istállót, majd testközelből élte át a zuhanórepülést is. 20 év után most távoznia kell.
Épp a minap szabadult el a platform chatbotja, amely antiszemita bejegyzéseket kezdett közzétenni, de az NBC News úgy tudja, Linda Yaccarino távozása már több mint egy hete napirenden volt.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.