Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mostantól a termékek fő alapanyagának eredetét kötelező feltüntetni a csomagoláson.
Nem téveszthetik meg többé a vásárlókat az Európai Unió piacán forgalmazott áruk gyártói, írja a Magyar Idők. Az Európai Bizottság végrehajtási rendelete szerint egy áru csomagolásán ugyanis ezentúl azt is fel kell tüntetni, hogy a fő összetevője honnan származik. A rendelet június elsejétől hatályos, ennek értelmében az elsődleges összetevő származását – amennyiben az eltér az élelmiszer származási helyétől – kötelezően fel kell tüntetniük a gyártóknak.
A lap azt írja, mostantól a fogyasztók megalapozottabb döntéseket hozhatnak, hiszen pontosan tudhatják, hogy egy adott termék, amit a polcról levesznek, honnan származik. A szabályozás célja, hogy megakadályozza az élelmiszerekkel kapcsolatos félrevezető tájékoztatást, amely egy bizonyos eredet látszatát keltené, noha az élelmiszer valójában máshonnan származik.
Fontos, hogy a rendelkezés már hatályos, a kötelezettség csak 2020 április elsejétől lép hatályba, ekkortól kezdve ezen szabályokat figyelembe véve dobhatják piacra termékeiket az élelmiszer-feldolgozók. Az uniós előírás szerint a tájékoztatásnak tartalmilag kellően pontosnak és informatívnak kell lennie, az érintett országot, régiót, térséget pedig egyértelműen, tényszerűen kell jelölni, a különböző fantázianeveket nem használhatják a gyártók.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.