Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Korábban a BKV jelentette be, hogy szerződést bont a kormány által kedden stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősített céggel, amely 180 busz helyett csupán tízet szállított le.
A Volánbusz Zrt. eláll az Ikarus Egyedi Kft.-vel 180 darab Modulo M168d típusú csuklós autóbusz megvételére kötött szerződéstől – jelentette be a cég. A közlemény szerint a Volánbusz azt követően döntött erről, hogy az Ikarus Egyedi Kft. a 2018. április 11-i teljesítési határidőt követő, a szerződésben rögzített további 90 napos türelmi idő leteltéig sem szállította le az autóbuszokat, amelyek szállítási jogát közbeszerzési eljárásban nyerte el.
A Volánbusz azt is jelezte, hogy érvényesíti a szerződésben foglalt jogkövetkezményeket.
Ahogy megírtuk, szerda délelőtt a BKV Zrt. is bejelentette, hogy a cég igazgatóságának döntése értelmében eláll az Ikarus Egyedi Kft.-vel kötött megrendelési szerződéstől, amely 30 Modulo csuklós busz vételéről szól.
A BKV és a Volánbusz Zrt. tavaly januárban 180 Modulo M168d típusú csuklós autóbusz adásvételéről írt alá szerződést közbeszerzési eljárás eredményeként. December 20-án aztán a Volánbusz, a BKV és az Ikarus kft. háromoldalú szerződést kötött 30 jármű átruházásáról. Az autóbuszok közül a teljesítés határidejének lejártáig – azaz idén április 11-ig –, illetve az azt követő, szerződésben rögzített további 90 napos időszak leteltéig mindössze 10 járművet vett át a BKV. A cég ezért nem szerződésszerű teljesítésre hivatkozva eláll a szerződéstől, és kötbérigényét is érvényesíteni fogja. Emellett a BKV az Ikarus Egyedi Kft.-vel kapcsolatos egyéb szerződéseit is felülvizsgálja, és ennek eredményétől teszi függővé a további lépéseket.
Az Ikarus Egyedi Kft. hétfőn jelentette be, hogy fizetési nehézségeinek kezelése érdekében csődvédelmet kért, a csődeljárás alatt reorganizálják a társaság működését és helyreállítják a fizetőképességét. Arra kérte a kormányt, minősítse a társaságot stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté és vegyen részt a reorganizációs folyamatban.
Közben az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden közölte, hogy az Ikarus Egyedi Kft.-t – annak kérésével összhangban – stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette, az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben is megjelent szerdán. Az ITM szerint a döntéssel lehetővé válhat a cég vagyonának, a felhalmozott termelőeszközöknek, készleteknek és tudásnak az egyben tartása.
A hazai buszgyártás fejlesztésére a kormány kiemelt nemzetgazdasági érdekként tekint, de ezt továbbra is piaci és nem állami szereplők tevékenységére támaszkodva kívánja elérni. Változatlan cél, hogy Magyarországon olyan buszok készüljenek, amelyeknek a hazai hozzáadott értéke magas, és amelyek a nemzetközi piacokon is versenyképesek – írta közleményében a tárca.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.