Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
De a beruházó végül Magyarországot választotta. A román média szerint a döntés figyelmeztető jel kell legyen Románia számára.
A köztévé műsorának vendége volt Kósa Lajos, akit a városban építendő BMW-gyárral kapcsolatban kérdezett a csatorna. A beszélgetés legérdekesebb része az volt, mikor kiderült, hogy a társaság a helyszínkeresés hajrájában romániai és szlovákiai területeket is vizsgált, de a vállalat végül Debrecent választotta.
Az MTI egy másik szemléjében a román média vonatkozó híréről írnak, amely szerint figyelmeztető jel kell legyen a román döntéshozók számára, hogy újabb nagyberuházást vesztett Románia, miután a német járműgyártó úgy döntött, Debrecenben épít gyárat egymilliárd eurós beruházással.
A Ziarul Financiar című gazdasági-pénzügyi napilap szerint a német beruházó rövid listáján a romániai Déva és Krassó-Szörény megye is szóba jött helyszínként.
Daniel Anghel, a PWC Románia üzleti és befektetői tanácsadó cég járműipari részlegének vezetője a lapnak elmondta: Romániának komolyan kell vennie az autóipari befektetők jelzéseit, hiszen az utóbbi időben az országot már nem veszik számba komoly beruházási célpontként. Emlékeztetett, hogy a Mercedes és az Audi is úgy döntött, Magyarországon bővíti gyártókapacitását. Anghel szerint sokat nyomott a latban a BMW döntésében a debreceni városvezetés professzionalizmusa és helyi fejlesztési stratégiája, valamint Magyarország befektetői politikája.
Úgy vélte, Romániában jól képzett és olcsóbb munkaerő van a járműiparban, mint Magyarországon, de ez már nem elég, hiszen a fejlett infrastruktúra is szükséges ahhoz, hogy a befektetőket meggyőzzék, márpedig ezen a téren a közeljövőben nem látszik lényeges változás Romániában, hiszen az idén is csak mintegy 30 kilométer új autópályát nyitottak meg.
A Mediafax hírügynökség emlékeztetett, hogy Románia újabb lehetőséget szalasztott el, miután 2008-ban és 2018-ban is alulmaradt Magyarországgal szemben, amikor a Mercedes Kecskeméten gyárat nyitott, majd tíz évvel később úgy döntött, hogy ugyanott építi meg második üzemét is.
A Hotnews.ro hírportál azt emelte ki, hogy Magyarország harminc éve folyamatosan tesz azért, hogy most az autóipar egyik vezető országa legyen Európában. A portál kiemelte: Romániát csak a Renault és a Ford választotta, de olcsóbb kategóriájú autókat állítanak elő, mint a magyarországi gyártók.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. Az európai vezetők a jelek szerint megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.