Egy belga cég tulajdonában levő bajai feldolgozóüzemből eredt az a lisztériafertőzés, amely Európa-szerte kilenc emberéletet követelt - írtuk meg korábban.
A G7 szerint amikor július elején kiderült a fertőzés, és rengeteg fagyasztott zöldséget kellett visszahívni a boltokból, vásárlóktól, nem a hatóság záratta be a bajai üzemet, hanem a cég függesztette fel a termelését.
A lap érdeklődött a Greenyardnál az esett miatt indított belső vizsgálatról, de részleteket nem árultak el, vagyis a fertőzés pontos okát még nem hozták nyilvánosságra.
Az üzemben jelenelg ön- és hatósági ellenőrzés mellett csak próbagyártás folyik, hogy ellenőrizzék, a megtett intézkedések elegendőek-e, emmellett a késztermékből is mintát vesznek.
A Greenyard becslései szerint a visszahívás körülbelül 30 millió eurós, azaz 9,6 milliárd forintos "pénzügyi hatással" lesz a számaira.