Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Érdekes megújulás zajlik az Állami Számvevőszéknél.
Mintegy 60 fő tapasztalt, jó munkakultúrájú gazdasági szakembert – munkavállalót ajánl fel az Állami Számvevőszék a munkaerőpiacon jelentkező hiány csökkentése érdekében, főleg Budapesten, az üzleti szféra számára
– egy korábbi parlamenti ülésen mondta ezt az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke. Domokos Lászlót ezután levélben kereste meg a Magyar Közalkalmazottak, Köztisztviselők és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), hogy tájékoztatást kérjen a tervezett leépítésekről. Arra voltak kíváncsiak, hogy
Az mfor.hu szúrta ki a számvevőszék válaszát. Eszerint jelenleg sem csoportos létszámleépítést, sem munkavállaló cserét nem hajtanak végre. Ugyanakkor felhívták a figyelmet az ÁSZ elnökének parlamenti expozéjában elhangzottakra, amely szerint a szervezetnél jelenleg technológiai és módszertani megújulás zajlik, ennek részeként tesz az ÁSZ a munkavállalók mintegy 10 százaléka részére együttműködési és elhelyezkedést támogató ajánlatot. Az ajánlat valamennyi érintett esetében egyedi, személyre szabott, az egyéni igényeket, érdekeket is figyelembe veszi, így annak tartalmáról általános, valamennyi érintett vonatkozásában érvényes tájékoztatás nem adható – írták.
Kiderült még, hogy az egyeztetések jelenleg is zajlanak, a számvevőszéknél hosszú folyamatra számítanak, és a munka hatékonyságának és eredményességének javítását várják ettől az intézkedéstől.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Kis magyar abszurd – írja Hadházy Ákos.
Egyre jobban hasonlít a valóság az 1984-re.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”