Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A Kúria szerint belefér a véleményszabadságba, ha egy politikus arról beszél, offshore cégekbe viszik ki a közpénzt.
Jogerősen is kimondta a Kúria: Szél Bernadettnek joga volt azt mondani, hogy gázvezetékeken keresztül pumpálják ki az adófizetők pénzét offshore-cégekbe. A MET gázkereskedő még 2015-ben kezdeményezett eljárást jó hírnév megsértése miatt az LMP-s képviselő ellen.
Az ügy három évvel ezelőtt indult: olyan információk jelentek meg a MET és az MVM szerződéseivel kapcsolatban, amelyekből kiderül, hogy a MET profitja abból származik, hogy az MVM-nek elmarad a nyeresége, vagyis egy állami cég károsodott. Az LMP kétszer is feljelentette a céget, ám azt az ügyészség visszautasította, mondván, az államot nem érte kár.
A Kúria ma ítélte meg, hogy Szél Bernadett politikusként egy közvitában, a véleménynyilvánítás keretein belül tett kijelentéseket, így megnyerte a pert – számolt be a hírről az Index. A döntés nem azt jelenti, hogy igaz is a képviselő vádja, csak azt, hogy politikusként kimondhat ilyet. A kijelentések valóságtartalmát a bíróságok nem vizsgálták, csupán azt, hogy azok a ténymegállapítás vagy a véleménynyilvánítás körébe tartoznak-e.
A portál azt írja: a MET nyolc állítást peresített, egyenként 600 ezer forint sérelemdíjat kért, továbbá azt állította, hogy anyagi kár is érte, mivel egyes ügyfelei nem hosszabbították meg a társasággal a szerződést. Az első két eljárásban így 18,8 millió forintos volt a kereset.
A bíróság arról is ítélt, hogy az állam és a MET közti szerződéses viszony közügy volt, Szél pedig politikusként közvitában vett részt.
A MET azt közölte: elismeri és elfogadja az ítéletet, ugyanakkor azt „szélsőségesen véleményszabadság-pártinak” tartja. "A képviselő a bíróságon egyetlen állítását sem tudta bizonyítani" - írták.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A politikai haszonszerzést szolgáló, észszerűtlen beavatkozások sorába illik a készpénzfizetés alkotmányos joga. A szabályok ráadásul néhol nem is egyértelműek, és komoly versenyhátrányt okozhatnak a magyar piaci szereplőknek.
A péntek reggel, megszokott módon miniszterelnöki interjúval indul a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Az elmúlt években némileg átrendeződtek Adnan Polat magyarországi befektetései.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.