EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Forró témák várhatók a Fővárosi Közgyűlés mai rendkívüli ülésén.
Várhatóan a budapesti elektronikus jegyrendszer aktuális helyzetéről is tárgyalnak ma a képviselők a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésén – írja az MTI.
A Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes által jegyzett előterjesztésben tájékoztatják a képviselőket a kialakult helyzetről, és a javaslat elfogadásával a testület kimondhatja, hogy továbbra is támogatja az elektronikus jegyrendszer projekt megvalósítását.
A képviselők felkérhetik Tarlós István főpolgármestert, hogy a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója útján az érintettek – ezen belül az érintett kormányzati szervek – bevonásával gondoskodjon a projekt újrastrukturálásáról és az ehhez szükséges egyeztetések lefolytatásáról. Továbbá a projekt befejezési határidejét 2020. december 31-re módosíthatja a testület.
A közgyűlés dönthet arról is, hogy jövőre mintegy 648 millió forintos többletforrást biztosít egy egyszeri intenzív patkánymentesítésre. Az erről szóló javaslatban írtak arról, hogy a lakossági bejelentések, valamint a budapesti kormányhivatal, a patkányirtást ellátó konzorcium jelentései és a közelmúlt tapasztalatai a patkányészlelések számának emelkedését mutatják. Hangsúlyozták azt is, hogy a helyzet nem kritikus, azonban a kiterjedt patkányfertőzöttség megelőzése érdekében szükség lehet egy intenzív irtásra.
A képviselők tárgyalhatják továbbá a közterületek elnevezésére vonatkozó kezdeményezéseket is. A többi között dönthetnek arról, hogy Makovecz Imre Ybl Miklós-díjas építész, a magyar organikus építészet megteremtőjének nevét vegye fel a III. kerületi Kecske utca egyik szakasza.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Az Eurostat szerint többet élnek a magyarok egészségesen, mint a németek, az osztrákok vagy a svájciak.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Vasárnap óta tűzgyújtási tilalom van életben az egész ország területén.