Tüntetéssorozat a túlóratörvény ellen
Évek óta nem látott tüntetési hullámot váltott ki a túlórák növelését célzó, rabszolgatörvényként is emlegetett jogszabály parlamenti elfogadása. Az ellenzék a parlamentben, a diákok az utcákon folytatták a tiltakozást, már-már a 2006-os zavargásokat idéző körülmények között.
Egyeztettek szerdán a szakszervezetek, és az Index információja szerint arra jutottak, hogy sztrájkelőkészítő bizottságot hoznak létre. Ennek résztvevője:
- a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ),
- az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), és
- a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) egyes tagszervezetei.
Az információt azóta megerősítette a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is.
A szakszervezeti szövetségek és a szakszervezetek arra is felszólítják a tagjaikat, hogy vegyenek részt a pénteki tüntetésen, amelynek célja, hogy rávegyék Áder János köztársasági elnököt, ne írja alá az íróasztalán heverő "rabszolgatörvényt".
A Magyar Szakszervezeti Szövetség korábban – amikor a parlament megszavazta a törvényt – már levélben kérte Ádert, küldje azt vissza megfontolásra az Országgyűlésnek, de a köztársasági elnök nem reagált, így később személyesen is felvitték levelüket Áder hivatalába, de az őrségen kívül senkit nem találtak a Köztársasági Elnöki Hivatalban.
A levelet mindenesetre átadták, majd Kordás László szakszervezeti vezető azt mondta:
Áder János felelőssége, hogy lesz-e békés karácsonya a magyar dolgozóknak, vagy sem.