Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A nyugdíjat minden jogosultnak meg kellett volna kapnia pénteken, sokan mégis arról panaszkodtak, hogy csak hétfőn érkezett meg a pénzük. A bankok állítják, ott voltak a számlán az összegek, csak az értesítő sms-ek nem mentek ki.
Azok, akik bankszámlára kapják a nyugdíjukat, minden hónap 12-én jutnak hozzá a pénzhez, ha pedig ez a nap hétvégére esik, akkor az azt megelőző pénteken. Mivel januárban 12-e szombatra esett, most is hamarabb kellett volna a számlákra érkezniük az összegeknek, sokan azonban a péntek reggeli órák helyett csak este kapták meg a pénzt.
A lapunknak nyilatkozó bankok szerint ők igyekeztek jóvátenni azt, ami nem az ő hibájuk – rengeteg banki alkalmazott túlórázott, hogy még aznap átmenjenek az utalások. Hogy ki hibázott, a mai napig nem tudni, a Magyar Államkincstár ugyanis nem reagált kérdésünkre, hogy igaz-e a feltételezés, miszerint rossz értéknappal küldték be a tranzakciókat a GIRO éjszakai rendszerébe, emiatt a nappali, egyéb utalások számára fenntartott idősávban indult el a több százezer utalás.
De ha mégis elindult, hogy lehet, hogy rengeteg nyugdíjas azt állítja, a hétvégén nem kapott semmit, és a szokásos sms-értesítő sem futott be? A Portfoliónak több bank (például a K&H és a Budapest Bank is megerősítette, hogy rendszerbeállítás miatt az sms-ek valóban nem pénteken, hanem a bankok belső folyamatai szerint szombaton, vagy akár csak a hétfői napon mentek ki. Azok tehát, akiknek nincs internetbankjuk, egyszerűen nem tudtak róla, hogy a pénz a számlájukon van – de sokakon ez sem segített, hiszen nem minden településen lehet hétvégén is pénzt felvenni.
Az utolsó nyugdíj az ünnepek miatt előrehozva, december 3-án érkezett, tehát nem 28-30 napot kellett kivárni, hanem negyvenet, ráadásul ünnepekkel, fűtési szezonban. Mindeddig senki sem állt ki, hogy legalább bocsánatot kérjen a nyugdíjak késése miatt, kiderült azonban, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter kivizsgáltatni készül az ügyet.
Némethné Jankovics Györgyi, a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetségének (NYOSZ) elnöke szerint többen eljátszottak a gondolattal, hogy késedelmi kamat megfizetését kezdeményezik, de egyelőre nem világos, kivel szemben lehetne érvényesíteni követelésüket.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.