Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
2019. július 1-től bővül a családi otthonteremtési kedvezmény hitelének felhasználási köre.
A maximum 3 százalékos kamatozású csok-hitel használt lakásra is igénybe vehető lesz a két- és háromgyerekesek számára. Ha egy családban két gyereket nevelnek, 10 millió forint kamattámogatott hitelt tudnak felvenni, függetlenül attól, hogy milyen lakást vesznek. Ha két gyereknél több van a családban, akkor 15 millió forint jár a csok mellé. Itt kiszámoltuk, mennyivel marad több végül a családi kasszában, ha a csok mellé felvehető kamatmentes hitelt lakásvásárlásra fordítja a család.
Időközben az is kiderült, hogy ugyanolyan kemény hitelbírálatra lehet számítani, mint az államilag támogatott lakáshiteleknél. A 35 millió forintos értékhatár eltörlése a használt lakásokra felvehető csok esetében főleg a Budapesten élőknek jelent majd könnyebbséget, hiszen itt emelkedtek legintenzívebbek a négyzetméterárak. A csokhoz az egyszülős családok is hozzáférhetnek.
A tegnapi Közlönyben megjelent kormányhatározatból kiderül, hogy új lakás építése esetén a családi otthonteremtési kedvezmény összegének megállapításakor nem kell figyelembe venni a 2011. december 31. után igényelt és az újabb támogatási kérelem benyújtásának időpontjáig már visszafizetett vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatás vagy ezt megelőlegező kölcsön összegét.
Az új lakásnak közműves villamosenergia-szolgáltatással, egyedi fűtéssel, és minimum kúttal és zárt szennyvíztárolóval kell rendelkeznie, méretét tekintve a legalább 12 négyzetméteres lakószoba és főzőhelyiség (plusz fürdő és WC) lett megállapítva.
A családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételével épített lakásra az építkezés idejére és a felépülést igazoló hatósági bizonyítvány kiállítását követő 10 évig terjedő időszakra az állam javára jelzálogjog, valamint annak biztosítására elidegenítési és terhelési tilalom kerül bejegyzésre.
A jelzáloghitel-elengedési programról annyit tudni, hogy nemcsak a csok-hitelekre vonatkozik, hanem akár a korábban fennálló devizahitelekre is. A második gyermeküket szülők esetében 1 millió forintot, a harmadik gyermeküket szülők esetében 4 millió forinthoz engednek el, további gyermekek esetén 1-1 millió forintról mond le az állam.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.