Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A francia elnök állítja: nagyon jó a személyes kapcsolatuk.
Előkerült egy felvétel arról, ahogy Emmanuel Macron megérkezik az Európai Tanács kétnapos csúcsértekezletére, s a tanácsterembe lépve számos politikust szívélyesen üdvözöl.
A francia elnök először Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét, majd Katrín Jakobsdóttir izlandi miniszterelnököt köszöntötte puszival. A sorban ezután Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő következett, akinek határozottan megszorította a vállát. Majd jött Orbán Viktor, akiről cikkünk korábbi változatában azt írtuk, nem üdvözölte Macron, kommentelőink azonban felhívták a figyelmet: hozzáér az ő vállához is. A magyar kormányfő balján helyet foglaló Jean Michel belga miniszterelnök kezét viszont megint csak hosszasan rázta.
Az Európai Bizottság videócsatornájára kikerült felvételből ezt a jelenetet kivágták.
A Financial Times brüsszeli tudósítójának Twitter-posztjában – amelyet a Népszava szúrt ki – azonban látható:
#France’s @EmmanuelMacron totally blanks #Hungary PM Viktor Orban at the start of day 2 of the European Council #EUCO h/t @jujikucz pic.twitter.com/cwWrMQAogE
— Jim Brunsden (@jimbrunsden) 2019. március 22.
A csúcstalálkozó zárónapján, pénteken Emmanuel Macron nyilatkozott a Fidesz tagságának felfüggesztéséről hozott európai néppárti döntésről. A francia politikus azt mondta, az nagyon hasonlít az elmúlt években hozott számos döntésre, amelyekben nem az elveket helyezték előtérbe, hanem a "törzsi logika" érvényesült.
Macron elmondta, mivel pártja nem az EPP tagja, nem lehetnek elvárásai, de az EPP döntése nem egyértelmű számára. Véleménye szerint a Fidesz tagságának felfüggesztéséről szóló határozat "nem volt valódi döntés, valójában semmi sem változott".
Az eredmény "bizonyára jó az EPP-nek, és jó hír Orbán Viktornak, de nem biztos, hogy jó az európai projektnek, e projekt szilárdságának és tisztaságának" – tette hozzá.
Azt is megjegyezte: számos olyan dolog van, amelyekről lehet vitatkozni, de vannak olyanok, amelyeknek egyértelműeknek és megkérdőjelezhetetlennek kell lenniük. "Az EPP szavazása kudarc Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és mindazok számára, akiket Orbán Viktor megsértett."
Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy nagyon jó a személyes kapcsolata Orbán Viktorral.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.