Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A földtörvény módosítása után bontottak szerződést a brit tulajdonú társasággal, a Világbank választott bírósága most hozta meg az ítéletet.
Több mint 7 millió euró, vagyis 2,4 milliárd forint és kamatai megfizetésére kötelezte a magyar államot a Világbank mellett működő nemzetközi bíróság. A washingtoni központú ICSID-hez a brit Magyar Farming Company Ltd (MFC) és annak leányvállalata, a burgonyatermesztéssel és marhatenyésztéssel foglalkozó, az ikrényi állami gazdaságból alakult Inícia Zrt., illetve annak közvetlen tulajdonosa, a Kintyre Kft. fordult, mert a földtörvény 2011-es módosítására hivatkozva felbontották a vele kötött hosszú távú földbérleti szerződést.
A több mint 500 hektáros területet új bérlőknek adta a Nemzeti Földalap, miközben a helyi jegyző is kiállt a föld korábbi művelői mellett, hogy ne vesszen el a termés. A birtokvédelmi eljárás közben az Inícia el is kezdett aratni, amiből kisebb helyi háború és perek is születtek – ezek egyikében döntött szerdán az ICSID.
A döntés nem okozott különösebb meglepetést, mivel az Európai Bíróság korábban kimondta, hogy az uniós joggal ellentétes a külföldiekkel kötött határozatlan idejű vagy 2032 után lejáró haszonbérleti szerződések felmondását azonnali hatállyal és kompenzáció nélkül lehetővé tevő törvénymódosítás.
Az állam számára ráadásul nem csak a bírósági döntésből ered költség: tavaly decemberben írtunk arról, hogy az ügyvédi költségekre csaknem egymilliárd forintot különítettek el a tavalyi és az idei költségvetésből. Magyarországot az ügyben a Horváth & Partners Law Firm DLA Piper ügyvédi iroda képviselte. Ezen túl az állam köteles kifizetni a felperes perrel kapcsolatos költségeit, ami kamatok nélkül nagyjából 242 millió forintot.
Nem ez az egyetlen olyan ügy az ICSID előtt, amely az Orbán-kormány valamely döntése után indult el. A választottbíróságnál keresetet indított a cafeteriapiac átalakítása után a három étkezésiutalvány-forgalmazó is – ők is sikerrel jártak, a három cégnek összesen több mint 50 milliárd forintot ítélt meg a testület. Mindhárom ügyben fellebbezett az állam.
Az ügyekről részletesen ebben a cikkben írtunk.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Először olvasható magyarul a holokauszttúlélő író és Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista Elie Wiesel Éjszaka trilógiájának mindhárom kötete. Miért kellett 2025-ig várni a harmadik kötet megjelenésére? Miben más a holokauszttúlélők harmadik generációja, mint a korábbiak? Miről adnak számot Wiesel regényei?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.