Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A guatemalai gyerekmunkát a Channel 4 dokumentumfilmje leplezte le. A cégeknek van miért magyarázkodniuk.
A guatemalai kávéföldeken, ahonnan a Starbucks és a Nespresso is beszerzi a kávéját, 13 év alatti gyerekek dolgoztak, sőt voltak köztük nyolcévesek is – derül ki a Channel 4 egyik dokumentumfilmjéből.
A gyerekek heti negyven órát dolgoztak embert próbáló körülmények között, a napidíjuk pedig alig volt több volt, mint egy pohár latte. Az itt szüretelt kávéból vásárolt a Starbucks mellett a Nestlé tulajdonában lévő Nespresso is.
A Nespresso reklámarca, George Clooney üdvözölte a vizsgálatot, egyúttal szomorúságát fejezte ki a nyomozás eredménye miatt.
A filmkészítők szerint a gyerekeket a leszüretelt kávébab mennyisége alapján fizették ki. Jellemzően kevesebb, mint öt fontot (kétezer forintot) kaptak a napi nyolc órányi munkájukért.
A stáb hét, a Nespressóhoz és öt, a Starbuckhoz köthető farmot keresett fel, mindenhol dolgoztak gyerekek. Egy emberi jogi ügyvéd szerint mindkét cég megsértette a nemzetközi munkajogi szabályokat.
A Channel 4 filmjére cikkünk megjelenését követően a Nespresso is reagált PR-ügynöksége révén. Azt írják, hogy a csatornától értesültek ők is a gyerekmunkáról. Mivel a médium nem adta meg pontosan, hogy melyik farmról van szó, ezért leállították a kávébeszerzést a régió összes ültetvényéről, és csak akkor indítják újra, ha meggyőződtek róla, hogy ott nem alkalmaznak gyerekmunkát. A továbbiakban pedig a farmok előre be nem jelentett ellenőrzését is megkettőzött létszámmal folytatják - ígéri a vállalat.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.