Egy 7 éves orosz csodagyereknek küldött állásajánlatot egy IT-cég
A fizetésről egyelőre azonban még nem beszéltek vele.
A fizetésről egyelőre azonban még nem beszéltek vele.
Több tucat amerikai gyorsétteremben tartottak munkaügyi vizsgálatot, és egészen szörnyű dolgokat találtak.
Az Európai Bizottság a nemzetközi kereskedelmi megállapodásokkal összhangba hozható tervezetet készített, amely nyomán megállíthatná a határon a kényszermunkával készült termékeket. De mire lesz elég az emberi jogi szervezetek által régóta követelt szabályozás? Ennek járt utána az EUrologus.
Ausztrál kutatók meglepő megállapításra jutottak: az életkornak megfelelő háztartási munkák elvégzése jó hatással lehet a gyerekek mentális fejlődésére.
A nehéz helyzetbe kerülő afgán családok mind gyakrabban kényszerülnek gyermekeik eladására, legyen szó akár gyermekmunkáról, akár gyermekházasságról.
A világ focilabdáinak nagy része Pakisztánban készül, ahol nyugati nyomásra az országban sokat javultak a munkakörülmények az elmúlt évtizedekben. Az ott készült labdák esetében azért is fontos a fairtrade jelzés, mert azt mutatja, hogy gyárban, és nem családoknál, gyerekmunkával készültek. Ennek ellenére még a német Bundesliga hivatalos labdáinak – amelyek szintén Pakisztánban készülnek – sincs ilyen minősítésük, mert úgy többe kerülnének. A Deutsche Welle riportja.
Az amerikai legfelsőbb bíróság döntése alapján a nagy kakaófelvásárló vállalatok nem vonhatók felelősségre, ha rabszolga- vagy gyermekmunkával állítják elő az alapanyagot.
Németországban nem lehet csak úgy színpadra hívni a négyéves gyerekünket, hogy angyali hangocskáján énekeljen a közönségnek. Egymillió forint értékű a büntetés.
Egészen elképesztő adatok láttak napvilágot a kakaótermelő országokból.
A guatemalai gyerekmunkát a Channel 4 dokumentumfilmje leplezte le. A cégeknek van miért magyarázkodniuk.
Míg itt Európában a gyerek csak mobilon játszhat markoló szimulátorozást, van, ahol élesben megy ugyanez.
Hat középiskolás mesélt erről a Financial Timesnak. A napi 11 órás munkát az Apple szerint a diákok önkéntesen végzik, és egyébként is kompenzálják érte őket.
Indiában a rendőrség szabadított ki 10 gyermeket egy cipőtalpakat gyártó üzemből, ahol fogva tartották és munkára kényszerítették őket. A fiatalokat állítólag emberkereskedők adták el a gyárnak.
Több olyan ruhagyár is 14-17 éves gyerekeket foglalkoztatott a délkelet-ázsiai Mianmarban, amelynek a svéd H&M divatáruházlánc volt a megrendelője – derül ki a „Divatrabszolgák” című könyvből, amely a jövő héten jelenik meg Svédországban
Tüntetések zajlanak Dakkában, Bangladesh fővárosában, miután munkatársai vasárnap brutálisan meggyilkoltak egy tízéves gyerekmunkást az egyik helyi textilüzemben.
A gyerek a balesetben maradandó sérüléseket szenvedett.
Az oktatás átköltözött az internetre a koronavírus-járvány miatt, de mi van azzal a több százmillió gyerekkel, akik nem tudnak a világhálóra kapcsolódni?
Vajon az zavarja, hogy szír menekültek szedik hozzá a mogyorót?
A fitneszguru legidősebb gyermeke nyáron már dolgozni fog a családi üzletben.
A világ kobaltfelhasználásának felét a Kongói Demokratikus Köztársaság teremti elő. Hiába a demokratikus jelző, ez a világ egyik legbrutálisabb diktatúrája, amely a hatalmas ország területének nagyjából felén uralkodik. A másik felén helyi a hadurak diktálnak, akik igencsak járatosak az értékes helyi nyersanyagok „gazdaságos” kitermelésében.