Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A múlt héten derült ki, hogy a szervezet hiánya többmilliárdos, ezért az Emberi Erőforrások Minisztériumához fordult segítségért.
Megmenekül a felszámolástól a Magyar Teniszszövetség (MTSZ) a Népszava értesülése szerint: a szervezetet kisegíti a sportért is felelős Emberi Erőforrások Minisztériuma. Ahogy a múlt héten az Index információi alapján mi is megírtuk, az MTSZ elnöke, a fideszes országgyűlési képviselő, Szűcs Lajos áprilisban 3,53 milliárd forintot kért az illetékes államtitkárságtól arra hivatkozva, hogy már „a havi bérek fizetésére sincs elegendő forrás”.
A szervezet elnökségének öt tagja a múlt héten lemondott – csak az elnök és az alelnök, Bohács Zsolt maradt a helyén –, ezért mindenképpen tisztújításnak kell következnie, a Népszava szerint azonban a konszolidáció feltétele az, hogy Szűcsnek távoznia kell.
A lap úgy tudja, hogy a kormányzat a korábbi kiváló teniszezőtől, Taróczy Balázstól kért javaslatokat, aki Babos Csabát, Homonnay Gézát és Gém Pétert ajánlotta. A cikk szerint mindhárman visszautasították a felkérést. Mint írták, Gém ugyan szívesen lenne elnök, ám mivel tagja volt az előző elnökségnek, a szövetség megújulását sürgető Tiszta Tenisz tagjai jelezték, hogy nem fogják támogatni.
A cikkben az olvasható, hogy Taróczy az ellenzék oldaláról is tudott volna jelölteket javasolni, őket azonban a kormány oldaláról nem támogatnák, mivel az utóbbi időben nyíltan bírálták Szűcséket.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.