Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az orvosszakszervezet attól tart, ha tömeges pályaelhagyás lesz, januárban összeomolhat az egészségügyi rendszer.
Már több mint 5 ezer egészségügyi dolgozó jelezte a Magyar Orvosok Szakszervezeténél, hogy elhagyják pályát, és nem írják alá az új munkaviszonyról szóló szerződésüket - számolt be róla az RTL Híradó.
Tóth Judit, az orvosszakszervezet alelnöke szerint már az is katasztrófa, ha 10 ember felmond, de ha tömeges pályaelhagyás lesz, januárban összeomlik az egészségügyi rendszer. A minisztériumtól azt közölték ők nem tartanak ettől, és készek a módosításokra.
Tóth Judit nemrég a HVG Terasz vendége volt, akkor elmondta: komoly gond, hogy egyeztetés nélkül fogadtak el egy olyan szabályozást, ami több százezer egészségügyi dolgozó és több millió ember életét érinti. Úgy véli, ha nem változtat a kormány az álláspontján, akkor komoly ellátási problémák lehetnek, akár kórházak zárhatnak be.
Dráguláshoz, orvoshiányhoz és hosszú várólistához vezethet az egészségügyi reform
Gulyás Gergely a november 4-i Kormányinfón a vezényelhetőségről azt mondta, normál esetben a kormány nem akar senki senkit sehová kirendelni, a kormány pedig meg fogja engedni a másodállás vállalását.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
A leváltott közlekedési miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.